... lett az önbizalom, önbecsülés, önmagunk elfogadása. Népszerű előadások és könyvek tanácsolnak abban, hogyan teljesedjen ki az életünk, miként valósítsuk meg önmagunkat. Helyzetgyakorlatokkal, példákkal szemléltetik okos pszichológusok és terapeuták azt, hogyan kell kiállni felismert érdekeinkért.

Ezekhez képest Jézus meghívása önmagunk megtagadására nem tűnik vonzónak. Pedig ő nem az ellenkezőjét tanítja, nem öngyűlöletről, önmegvetésről szól, nem akarja, hogy lefokozzuk, utáljuk magunkat vagy kisebbrendűségi érzések alakuljanak ki bennünk. Akik kívülről, felületesen nézik, félreértik a keresztyéneket, és csak annyit látnak, hogy savanyú arccal, búskomor sóhajokkal hangsúlyozzuk, hogy bűnösök vagyunk, halált és kárhozatot érdemlünk. Nemkívánatos vallásnak látják, mondván: elég baj és rossz történik a világban, még ezzel a kezelhetetlen bűntudattal is tetézzük?

A wellness korában, amikor már elvesztettük az igazi örömélményeket, boldogító érzéseket, Jézus felhívása nehéznek tűnik. „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem!” (Lk 9,23) Le kellene mondani mindenről, ami élvezetet ad? Csak a kereszt és a szenvedés az ajánlata? A legtöbb ember az életkörülményeit akarja javítani, kényelmesebbé tenni, amihez több pénz kell. Jézus nem többet, hanem mást ajánl követőinek: isteni életet. Valódi önismeretre hív és segít el, amelyben fájdalmasan tisztán megismerjük önmagunkat és negatívumainkat.

Egy vidéki temetés után a jelenlévőkkel a sokak által szeretett férfiról beszélgettünk, akitől búcsúztunk. Emlékeztünk, hogy szorgalmas, szerény és becsületes volt, vigyázott arra, hogy senkinek ne legyen útjában. Mindig ellenőrzés alatt tartotta magát, nem panaszkodott, többen nem is tudták róla, hogy régóta beteg volt. Segítőkész, de segítséget nem kérő, önmagával szemben kíméletlenül maximalista ember volt. Vajon ezt várja Jézus, amikor önmegtagadásra szólít? Biztosan nem. Szabad karriert befutni, pénzt keresni, boldogan élni, kiteljesedni. Nem önsanyargatást kér, hanem a rossznak, a hamisnak és a károsnak a megtagadását. Belebetegszem abba, ha görcsösen háttérbe szorítom, ha nem tudom jól szeretni magamat, és vállalni saját érdekeimet, érzéseimet.

Nem letagadni kell magamat, hanem megtagadni, elhagyni azt, ami akadályoz Jézus követésében, ami önzővé és szeretetlenné tesz. Elköteleződést kér a krisztusi útra, ahol a szenvedés és a kereszt önmagunk fölé, Istenhez emel.