A napokban több emberrel is beszélgettem, akinek van édesanyja. Ugye, mennyire abszurdnak tűnik ez a mondat? Létezik olyan ember, akinek nincs? Hiszen mindenkit édesanya szült. Vagy mégsem szó szerint igaz ez a megállapítás? Különös történetek néha mást mondanak erről.

Abban az egyben kétséget kizáróan megegyezik a sorsa annak, akié él és akié már meghalt, akinek megszakadt vele kapcsolata és akit eldobott magától a szülője: vér szerint mindenkinek van édesanyja. Az azonban egyáltalán nem biztos, hogy mindenki valóban „édesnek” is tartja a világra hozóját. Ők azok a gyermekek, akiknek az anyák napja ugyanolyan, mint az összes többi vasárnap, vagy azok, akiknek ez a fájdalom, az elutasítás vagy éppen a harag felszínre hozója, akik csak keserűséggel tudnak arra gondolni, akire jó esetben a legnagyobb szeretettel kellene.

Így vagy úgy, de ezen a napon, amikor kikerülhetetlenül szembejönnek a virágok az üzletek előtt és az internet felületein, amikor számos köszöntést lehet hallani és olvasni, nincs, akinek ne jutna eszébe valaki, akit az anyjának nevezhet.