Előttünk járók
Presbitereink lelki küldetéséről, szolgálatairól és közösségi felelősségéről a közelgő egységnap apropóján beszélgettünk Szabó Gáborral, a Dunántúli Református Egyházkerület presbiteri főjegyzőjével, a Magyarországi Református Presbiteri Szövetség elnökével.
Mire vállalkozik az, aki úgy dönt, presbiterséget vállal?
A missziói parancs fokozottan érvényes a presbiterekre. Gyülekezeteink anyagi és lelki sáfárjaiként közösségeink életét meghatározó döntések egész sorát kell meghozniuk, felelősen vállalva a saját véleményüket. Ezenfelül mindenkinek a maga talentuma szerint kell szolgálnia Istennek.

Ez azonban nem csupán az elvégzendő feladatból áll – annak mindig őrá kell mutatnia. Ezért már a tisztségre jelöléskor is olyan hívő embereket kell keresnünk, akik a példájukkal képesek előttünk járni.
Miként segíti az MRPSZ a tagjai munkáját?
Mi a presbitereket a saját munkájukban szeretnénk megerősíteni, nem pedig elvonni őket attól, amire a gyülekezetükben vállalkoztak. Ehhez tudunk releváns ismereteket átadni, illetve lelki támogatást nyújtani a különféle konferenciákon, körleveleken és médiumokon keresztül. Célunk, hogy minden presbiter érezze: nincs egyedül a szolgálatában.
Miért hálás, amit a szövetséggel együtt értek el?
Az élő Ige évének adventjében ötvenöt videóból álló bizonyságtétel-sorozatot állítottunk össze az Életté lett Ige projektünk keretében. Megújított folyóiratunk, a Presbiter küllemével és lelki tartalmával egyaránt alkalmas olvasóinak bátorítására és építésére. Tavaszi és őszi konferenciáinkon harmadik éve foglalkozunk a misszió és a református kegyesség mindig aktuális kérdéseivel, meghívott előadókkal. Emellett a kezdetektől felkaroltuk Esztergály Előd Gábor gyülekezetdiagnosztikai projektjét, amely segítséget nyújt egyházi közösségeink helyzetének kiértékelésében.
Milyen terveik vannak?
Az egyik álmunk, hogy egy tárban összegyűjtve eljuttassuk a presbiterekhez a szolgálatukat elmélyítő különféle jól működő gyakorlatokat és kezdeményezéseket. Ilyen például a Szentírás Szövetség Keresztkérdések nevű sorozata.

További vágyunk, hogy előmozdítsuk a lelkipásztorok és a presbiterek közötti összehangolt munka hatékonyságát, a közös teherhordozást Krisztus egyházának építésében. Emellett szeretnénk fórumot teremteni az adakozásról való együtt gondolkodásnak, igei tanítást adva ebben a kérdésben is.
Szabó Gábor rengeteget tanul és inspirálódik feladatain keresztül. 2022-ben megerősítést és új látást kapott a református cursillón, ahová szolgálattevőként rendszeresen visszatér. A nehézségekben feleségével együtt megtapasztalhatta az Istenre hagyatkozás erejét: hosszú idő után érkezett meg életükbe a kétszeri gyermekáldás.
Lát-e a környezetében olyan példákat, ahol tetten érhető a református testvériség ereje és összefogása?
Üzemeltetőként a balatonfüredi Siloám Református Missziói Otthonban egyházunk legszebb arcát tapasztalhatom meg. Bármilyen – jellemzően egyházkerületi – gondnoki, nőszövetségi vagy presbiteri rendezvényen az első keresztyénekhez hasonló élet-, ima- és örömközösséget élhetünk át. Ez a szeretetkapcsolat felébreszti bennünk a vágyat, hogy saját gyülekezetünk hétköznapjaiba is átcsempésszük ezt a krisztusi lelkületet. Nagyobb szabású alkalmaink: a Csillagpont vagy a dunántúli REND fesztivál, a különféle ifjúsági táborok mindemellett azt is megmutatják, hogy összefogással milyen sokszínű művészeti és egyéb programok megvalósítására vagyunk képesek. Ezeken meg tudjuk szólítani a fiatalabb generációkat is.
Ha egy gondolata eljuthatna minden presbitertársához, mit üzenne nekik?
Feltámadott! – és előttünk megy életünk útján. Amikor a felhőktől nem látjuk a napot, adjon erőt megállni a mindennapokban, hogy feltámadott, megváltó Krisztusunk van! Így emeljük fel a fejünket Isten kisebb és nagyobb csodáira, és ez indítson bennünket arra, hogy mindezt másokkal is megosszuk!
A Magyar Református Presbiteri Szövetség nem készül külön programmal az egységnapra, de tagjainak az év minden napja az egységen való munkálkodással telik, legyen szó határon túli vagy azon belüli testvérekről. Meggyőződésük, az egységet a szavakon túlmenően szeretettel és odafigyeléssel, a másikat magunknál különbnek tartva lehet munkálni.