Még bölcsészhallgatóként, édesanyja példáját követve kezdett el egyetemi színjátszással foglalkozni.

Amikor a Színház- és Filmművészeti Főiskolára jelentkeztem, a felvételi anyagom nem volt elég meggyőző ahhoz, hogy egyáltalán meghallgassanak. Én mégis bíztam abban, hogy Isten megsegít. Erre Hegedűs D. Géza színművész, a bizottság tagja azt mondta nekem, hogy ebben a kontextusban nincs Isten, vagyis a felkészülést nem spórolhatom meg ezzel az indoklással.

Tizenöt évvel később mellette léptem fel a Vígszínházban. Debütálószerepemmel együtt én is katartikus pillanatokon mentem keresztül. Ugyanis Tolsztoj történetének végén az általam játszott Levin, a falusi lelkületű, de ateista gazda két kaszavágás között rádöbben: az élete, munkája, családja egy nagyobb összefüggés részei, van Isten.

A tavaly elnyert Jászai Mari-díj mint mérföldkő után mi lehet még az ön számára további pályacél?

Bizonyos értelemben úgy érzem, mintha a pályámat most kezdeném el igazán. Színésztársaimmal ellentétben én későn kerültem be ebbe a világba. Szakmai tapasztalataimat azzal a hittel pótoltam, hogy nekem mind- ez egyszer mégis sikerülhet. Ez a hitem azóta is megmaradt, szeretnék fejlődni és jobb színész lenni ma, mint amilyen tegnap voltam. Ugyanakkor a színházon kívül is vannak szerepek, amelyeket vállaltam, és ezekben is helyt kell állnom: férjként, apaként, idős szüleim gyermekeként.

Ezeket a szerepeket soha nem öltheti le magáról. Nem ütközik a kettő: a vállalt és az önre osztott szerep?