Nagy vonalakban, röviden felidézek néhány olyan eseményt, amely meghatározó volt az otthon életében. Magam 1967-ben kerültem ide, 2004-ig, a nyugdíjazásomig itt dolgoztam. Belépésemkor az otthont Varga Teréz vezette. Akkor mintegy kilencven gyermeket gondoztak. Csak lelkészi ajánlással lehetett a szeretetszolgálatban dolgozni. Sok diakonissza munkálkodott itt, családias légkörben. Mindnyájan bentlakók voltunk, a vezető is. Szeretettel, de szigorúan okítottak bennünket szorgalomra, kitartásra, engedelmességre, alázatra, becsületességre, őszinteségre.

Minden területre beosztottak bennünket, hogy szükség esetén tudjunk helyettesíteni, és megismerjünk minden munkát. Voltam konyhalány, takarító, mosó- és vasalónő, kerti munkás, állatgondozó, kazánfűtő, szakácsnő, gyermekgondozó. Neveltünk malacokat, hízókat, keltettük a csibéket, begyűjtöttük a tojásokat. Havonta öltünk disznót, olyankor vacsorára disznótoros került az asztalra.

Akkor még nem voltak gépek, kézzel tisztítottunk, aprítottunk mindent. Kézzel gyalultuk a tököt, kézzel dagasztottunk, sodortuk a tésztát a másnapi ebédhez, húsz levelet. A tóra jártunk mosni a szőnyegeket, súrolni a padokat. Amikor elromlott a mosógép vagy nem volt víz, kézzel mostuk a több száz pelenkát. Télen a kastély padlására vittük teregetni a ruhákat, ágyneműket. A játszótér mögött konyhakert volt, ott szinte mindent megtermeltünk. Tamás Margit testvér volt a felelős a kertért. Munkaidő után mehettünk oda kapálni, borsót, babot, gyümölcsöt szedni, és lekvárt főzni. Senki nem háborgott emiatt.

Nyáron egymás után jöttek a teológusok gyakorlatra, kéthetenkénti váltásban. Esténként tábortűz mellett ismerkedtünk, beszélgettünk, áhítatot tartottak. Kántor Ervin volt a lelkész. Vasárnaponként – aki nem volt beosztva – a vezetővel és a diakonisszákkal együtt mentünk, mindnyájan, a templomba.

Emlékszem a lengyel és német diakonisszákra, gyakran jöttek hozzánk, megcsodáltuk őket a rendbéli ruhájukban. 1971-ben a németországi evangélikus egyház diakóniai csoportja Gottfried Schubert vezetésével tartózkodott nálunk három hétig. Vizet kerestek az otthon területén, hogy megoldódjon a krónikus vízhiány. Sok kutakodás után sikerült találniuk, s a fóti kútmester, Forgács István megépítette a kutat. Mindenki fellélegzett, ez a kút látta el az otthont vízzel, amíg ki nem építették a vezetékest.