Sétálni jó, főleg, ha az embernek társa is akad. Ilyenkor gyorsabban telik az idő. A séta általában rövidebb utat jelent. Ha hosszabb távolságot kell gyalog megtennünk, azt ma már inkább túrázásnak nevezzük. De túrázni is úgy jó igazán, ha az ember a barátjával teheti meg az utat. Jézus korában az emberek sokat gyalogoltak.

Akkor még nem volt tömegközlekedés, autók, repülők. A módosabb zsidók szamár- vagy öszvérháton jártak, esetleg kordén utaztak. De Jézus tanítványai nem voltak gazdagok, így gyalog közlekedtek. Miután Jézus meghalt a Golgotán, Kleopás és a barátja úgy gondolta, nem maradnak tovább Jeruzsálemben, hazamennek inkább Emmausba. Ez aprócska település volt, néhány óra járásra Jeruzsálemtől. Jézus szélesebb tanítványi köréhez tartoztak ők is, de nem erre számítottak. Bánatosan bandukoltak hazafelé, és arról beszélgettek, mi történt a Mesterrel. Egyszer csak egy idegen szegődött melléjük, és megkérdezte, miről beszélgetnek. A tanítványok szomorúan megálltak.

– Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban? – Mi történt? – kérdezte az idegen. Erre ők elmondták, hogy ők Jézus követői voltak. Nem a legközelebbi tanítványai, de sok csodát láttak, hallgatták Jézus prédikációit, tudták, milyen hatalmas próféta, és látták azt is, hogyan halt meg. – Pedig mi azt hittük, hogy ő fogja megszabadítani Izráelt! De már három napja halott – mondták szomorúan. – Ráadásul az asszonyok is fecsegnek összevissza – tette hozzá egyikük. – Úgy bizony – felelt rá a másik. – Néhány asszony ugyanis elment a sírhoz – magyarázta. – De nem találták ott Jézus testét. Állítólag angyalokkal is találkoztak, akik azt mondták nekik, hogy Jézus él. – Aztán néhány tanítvány is elment a sírhoz – folytatta az első –, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok beszélték. Jézust azonban nem látták.

Ekkor az idegen szomorúan elmosolyodott: – Buták vagytok! – mondta, kicsit úgy, mint amikor az apa megfeddi gyermekét, hogy azután jóra tanítsa. – És nem mertek hinni! Hiszen pont ezt mondták a próféták is! Hogy mindennek így kell megtörténnie! - és tanítani kezdte őket, elmagyarázta nekik mindazt, amit a Messiásról írtak a próféták. Amikor megérkeztek Emmausba, a két tanítvány meghívta az idegent vacsorára.

– Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már! Együtt mentek be a házba. Amikor letelepedtek az asztalhoz, a vendég vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta. A tanítványok ekkor ismerték fel, hogy Jézus az, aki melléjük szegődött. Jézus azonban eltűnt előlük. – Milyen boldogok voltunk, amikor beszélt nekünk az írásokról! – lelkesedtek. – Pontosan úgy tanított, mint régen. Mert él! Valóban él! – örvendeztek. És még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, hogy elmondják a tanítványoknak: „Jézus valóban feltámadt!”