A keresztyén ember némi bizonytalanságot érezhet egy új naptári év kezdetén. Az egyik oldalon ott van az egyházi év, amely adventtől adventig tart, bár ezt manapság már kevesen tartják számon. A naptári év fordulóján pedig talán sokan idegenkedünk a túlzó külsőségektől. Mindezek ellenére úgy gondolom, ezek a napok kiváló alkalmat kínálnak arra, hogy az egyik legfontosabb valóságon, az időn és annak múlásán elgondolkodjunk. Pál apostol a filippiekhez írt levelében ezt mondja: „Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért” (Fil 3,13–14). Ez a felvidéki reformátusok vezérigéje az előttünk álló évben. Pál apostol gondolatában a múltról való tudatos megfeledkezés nem a gyökértelenséget jelenti. Nem tekinti értéktelennek a múltat, hiszen számos csodát élt meg benne.