2010-ben kezdte szolgálatát a Maros megyei Szentgericén. Erről a vidékről származik?

Igen. Marosvásárhelyen születtem 1980-ban, olyan családba, amely édesapám felől nyárádmenti, édesanyám felől pedig Küküllő menti. Édesanyám családját kuláknak bélyegezték a kommunizmusban, mindenükből kiforgatták őket, ezért is került édesanyám Marosvásárhelyre iskolába. Édesapám egyszerű, földműves családból származik. Ugyanabban a vásárhelyi gyárban dolgoztak, ott ismerkedtek meg. Tulajdonképpen munkáscsalád a miénk, Vásárhelyen nőttem fel a város egyik tömbháznegyedében.

Milyen szerepet töltött be a vallás a családjában?

Apai nagyapámról tudom, hogy presbiter volt Nyomáton, édesanyám ágán több lelkészről is van tudomásom, igaz, ők néhány generációval korábban éltek. Egy családfakutatással is foglalkozó lelkész ismerősömmel kiderítettük, hogy két templomépítő is volt köztük. A kommunizmus utolsó éveiben születtem, abban az időben családunk nem járt rendszeresen istentiszteletre. Az utcánkban felépülő cserealjai református templom hozta el a fordulatot az életünkben. 1994-ben konfirmáltam, édesanyám bátorított-küldött az ifjúsági csoportba, én pedig ott ragadtam. Frissen alakult gyülekezet fiataljaiként dübörgött bennünk a tettvágy, minden szabadidőnket együtt töltöttük, ott voltunk otthon. Mindent csináltunk: kántáltunk, locsoltunk, árvaházba jártunk a gyerekekhez, a vár tövében gitároztunk, utcamissziót végeztünk, együtt szilvesztereztünk, táboroztunk, sokan onnan házasodtunk, például én is.

Más hatása is volt a cserealjai ifinek?

Ott kaptam elhívást a lelkészi szolgálatra tizenhat évesen, tizedik osztályos koromban. Bár a Bolyai Farkas Elméleti Líceum egyik reálosztályába jártam, egyszer csak letisztult, hogy nekem ez az utam. Olyan időszakot éltünk akkor, amelyben mindennek igei megalapozást kerestünk, és én kaptam is: a születésnapomon a Bibliaolvasó Kalauz Jeremiás elhívását hozta elém. Személyesnek éreztem, megerősítőnek. Így dőlt el bennem a tanév végére, hogy a teológiát fogom választani. Később az is kiderült, hogy a reáltagozat így is a segítségemre szolgált: a matematikatudásomnak nagy hasznát vettem hébertanulás közben, utóbbival a mai napig szeretek foglalkozni.

A kolozsvári teológián végzett, a debrecenin doktorált. Milyen különbségeket fedezett fel a két intézmény között?

Mivel nem egy időszakban látogattam a két intézményt, nem biztos, hogy megfelelő az összehasonlítás, de az én időmben Kolozsvárott még a régi tanári gárda oktatott, a személyiségüket, szellemiségüket meghatározónak éltük meg. Sokkal konzervatívabbak, komolyabbak voltak, szigorú szabályokkal. Ezzel szemben Debrecen jóval szabadabbnak, lazábbnak tűnt. Más volt a lüktetése.

Melyik áll közelebb önhöz?

Kolozsvár, viszont ott is sok változás történt az eltelt évtizedekben. Tanítottam egy évig ott, és úgy láttam, mintha elhidegültek volna egymástól a teológusok. A mi időnkben pezsgő élet jellemezte a kollégiumot, zsizsegett a folyosó, ahol állandóan énekeltünk, néha megittunk egy pohár bort, ott zajlott a diákok társadalmi élete. Ma a teológiai hallgatók arról számolnak be, hogy a folyosók többnyire üresek, mindenki ül a szobájában, az interneten intézik a dolgaikat, már nincs olyan élénk közösség.

Kezdő lelkipásztorként Hunyad megye szórványaiban szolgált, közben aktívan szervezte a megye ifjúsági életét. Megalapította a helyi IKE egyesületet (az Erdélyi Református Egyházkerület Ifjúsági Szövetsége), amelynek később országos elnöke is lett. Esperesként milyen kapcsolatban van az ifjúsággal?

Számomra ez a kérdés, az ifjúsági munka meghatározó volt, ettől függetlenül gondolom azt, minden egyházi vezetőnek – legyen az lelkész, esperes vagy püspök – fontos támogatnia ezt a szolgálatot. Ma már nem a frontvonalban teszem ezt, de a szentgericei ifjúságot még én terelgetem.

Sok lelkipásztor száját hagyja el az a mondat, hogy a gyerekek jelentik az egyház jövőjét, de a fiatalokat sokszor nem vonzza az, amit az egyház nyújtani tud. Szentgericén, ahol 2010 óta szolgál, valahogy mégis megszólíthatóknak bizonyulnak. Még saját ifjúsági zenekaruk is van, a Tüzes Szekér. Mit tesznek másként?

Ez így valóban jól hangzik, de én is sokat küzdök velük. Egyrészt úgy gondolom, hogy az ifjúság nem az egyház jövője, mert ők a jelene is. Már most is az egyház szerves részei, úgy tekintünk rájuk, mint akik teljes jogú tagjai. Talán ezért fektetünk Szentgericén sokkal több energiát a közöttük végzett szolgálatba, mint a közösség más rétegeibe. De bár hetente van ifi, zenekari próba, tavasszal, nyáron, ősszel táborozunk, kirándulunk, mégis nagy küzdelem, hogy vasárnaponként részt vegyenek a felnőtt-istentiszteleten. Erről őszintén beszélgetünk is. Karácsony előtt végigkántáltuk a falut, a nyolc óra alatt összegyűjtöttük a tavaszi táborunk költségvetését, majd este tízig szalmakrumpliztunk a parókián. Úgy búcsúztam el tőlük, hogy akkor holnap találkozunk, de csak a kifogásokat kaptam válaszul. Folyamatosan keressük a választ, megoldást, hogy legyenek ők is jelen vasárnaponként. A dicsőítő alkalmakra, amikor a zenekar is fellép, szívesen jönnek, de az még soha nem fordult elő, hogy egy hagyományos vasárnapi istentiszteleten az ificsoport minden tagja ott legyen.