Igazán boldog

(Református Figyelő, V. évf., 1. szám, 1932. január 2.)

„Ha a jövő meghatározására irányuló számvetésünkbe csak földi dolgokat, csak emberi erőket vennénk be, akkor kétségbe kellene esnünk egyházunk jövendője felől. A földi dolgok rosszul állnak, az emberi erők meggyengültek. A mi hitünk azonban nem földi dolog, nem emberi erő. […] Mert az az erő, amely meggyőzi a világot, a mi hitünk, amely van az élő Isten fiában, az Istennek ama Krisztusában. Kicsinyhitű, miért kételkednél tehát a jövendő felől!?” (Baltazár Dezső).

Igazán boldog új évet kívánunk minden olvasónknak, amikor letűnik mögöttünk a régi, és reánk köszönt az ismeretlen, új esztendő. Nem „jobb esztendőt” – a szokásos értelemben. Ki lenne közülünk illetékes bírája annak, hogy milyen esztendő volna jó? Hisszük, hogy lapunk olvasótábora nagyjában és egészében hálaadással tekint vissza a letűnt évre is, akármennyi csalódást, keserűséget hozott is. Nem volnának igazán a mi olvasóink, a mi hangunknak a visszhangja, a mi zászlónknak a serege, ha nem tudnák azt, hogy a bajok és próbatételek is csak másképpen csomagolt ajándékai az Istennek, amelyekben áldásokat küld. Ő tudja csak azt is, hogy az új évben mindnyájunknak szánt áldásokat mibe kell betakargatnia – kedvezőbb külső körülményekbe vagy sorsunknak még mostohább fordulataiba.

Az új év is úgy lesz jó, ahogy ő formálja. Nem válogatunk hát mi sem a mi rövidlátó kívánságainkkal az ismeretlen lehetőségekben. De boldog új évet kívánunk. Teljeset és gazdagot abban a boldogságban, amely független a körülmények alakulásától. Kívánjuk azt a látást, amely bármilyen helyzetben is felismeri a jótéteményt, és azt a szívet, amely mindent hálaadással tud fogadni. Úgy hisszük, hogy valamelyes rész reánk is vár ennek a kívánságnak a megvalósulásában. Ez által a lap által olykor-olykor fölszítani a szívekben a bizonyosságát annak, hogy ha hűségesen sáfárkodunk megbízatásunkban, ellenállhatatlan erők fakadnak hitünkből és életünkből.