Az öt nem túl nagy szám. De ha éppen most vagy ötéves, akkor biztosan nagynak érzed magad, és úgy gondolod, hogy öt év nem kevés. Ha van öt tábla csokid, akkor az tényleg elég sok. És akkor is sok az öt, ha csak egy tábla csoki van, és öten kell megosztoznotok rajta. Szóval hiába kicsi szám az öt, gyakran mégis sokat jelent. Még az is megtörténhet, hogy öt apró kövecske megfordít egy csatát, vagy legyőz egy óriást. Élt egyszer egy fiú, Dávid. Egyszerű pásztorfiú volt, aki az apja juhait legeltette Betlehem városának mezején. Szeretett lanton játszani és énekelgetni. Meg parittyázni.

Ez olyan eszköz, amellyel apró kövecskéket, kavicsokat lehet jó messzire hajítani. Aki ügyes, az nagyon pontosan célba tud vele találni. Dávid sokat gyakorolta a parittyázást. Kellett is a gyakorlás, mert bizony a pusztában sokféle vadállat leselkedett rájuk. És ha a pásztor nem vigyázott, könnyen kiragadott a nyájból egy-egy birkát az oroszlán vagy a medve. De nem Dávid nyájából! Ő olyan jól bánt a parittyájával, hogy elzavart mindenféle vadállatot, egyik sem férhetett a juhaihoz. Akkoriban a zsidók nagy háborúságban álltak a filiszteusokkal. Dávid bátyjai is elmentek a csatába. Ment volna Dávid is szívesen, de az apja nem engedte, mert ő volt a legfiatalabb a fiai között.

– Jó lesz neked itt, a birkák mellett – mondta neki. – Itt békesség van, nagyobb biztonságban vagy.

Ám egy napon elküldte Dávidot a hadi táborba, hogy élelmet vigyen a bátyjainak, és híreket hozzon felőlük.

És mit látott Dávid? Egy filiszteus harcos állt ki a csatasorból, és szidta, gyalázta Istent meg a népét, mert senki sem mert kiállni ellene. Hát persze, hogy nem! Hiszen a filiszteus katona akkora volt, mint egy óriás! Mindenki elfutott előle. – Márpedig én megküzdök vele! – határozta el Dávid. Mindenki le akarta beszélni a tervéről, a bátyjai, de még a király is féltette Dávid életét. – Hát nem látod, mekkora? Te meg milyen kicsi vagy mellette! Egy kardsuhintással megöl! – Az Úr, aki megmentett az oroszlán és a medve karmától, meg fog menteni ennek a filiszteusnak a kezéből is – mondta Dávid a királynak. Saul király végül elengedte Dávidot, hogy megküzdjön Góliáttal, azonban rá akarta erőltetni a harci felszerelését. Dávid nem fogadta el a király páncélját meg sisakját. Úgy indult el a harcba, ahogy volt, csak a pásztorbotját meg a parittyáját vitte magával, és kiválasztott a patakból öt kövecskét.

Góliát a hasát fogta nevettében, amikor meglátta a pásztorfiút: – Hát kutya vagyok én, hogy bottal jössz ellenem? És szidni kezdte Dávidot az Istenével együtt. – Te karddal, lándzsával és dárdával jössz ellenem, de én a Seregek Urának, Izráel csapatai Istenének a nevében megyek ellened* – felelte Dávid. Belerakta a kövecskét a parittyájába, megpörgette, és olyan pontosan célzott, hogy a lövedék éppen homlokon találta a filiszteust. Góliát elterült a földön. Dávid odarohant, és ellenfele saját kardjával ölte meg az óriást. Dávid tarisznyájában ott maradt négy kövecske. Nem is volt szüksége mind az ötre, csak egyre. És Isten áldására.