Református történetek

Egy káposztalopás margójára

Gyülekezetünk szokványos életét az elmúlt évben nem mindennapi történés, a „református káposztalopás” eseménye rázta fel.

Bár az illetők többsége e tettet nem ilyen minőségében, illetve tudatlanságból követte el, tankönyvi példáit szolgáltatták etikai dilemmák és lelkigondozói beszélgetések sokaságának. A tiltott gyümölcs, az ősi kísértés községünkben e nemes zöldség formájában „ütötte fel a fejét”. Egy, a városból földjét csak megművelni bejáró gazdának szép kilátásai voltak a bőséges káposztatermésre. Ám arra nemcsak a kecskék fenték a fogukat, hanem egy derék református ember is, aki fejébe vette, hogy a föld gazdája még jóval a betakarítás ideje előtt megengedte számára a tarlózást. Hogy ne maradjon tettestársak nélkül, elhíresztelte a faluban a hazugságot: lehet jönni káposztát szedni, a gazda már lemondott róla.

A jó reformátusok hamarabb összegyűltek, mint a vasárnapi istentiszteletre szoktak, és pillanatok alatt elkapkodták a termést. Senkit sem zavart, hogy tarlózáskor nem szokás meg nem bontott táblának és kifejletlen káposztáknak – különösen is ebben az időszakban – nekiállni, sőt olyan is akadt, aki egyenesen három zsákkal szedett magának. Felénk a töltött káposzta hétvégente nemzeti eledel, így képzelhetjük, hogy a legbuzgóbb híveknek ennyi káposztából két hónapig mindennap vasárnapjuk volt. Hamar kitudódott azonban a gazda számára is az igazság: szegény ember népes családjával hiába gondozta oly sokáig a terményt.

A leleplezett tett sok asszony lelkiismeretét bántotta. Kezüket tördelve és sopánkodva tüstént a lelkipásztoraikhoz siettek, tanácsukat kérve. Szégyenérzetüket növelte az is, hogy a tulajdonos baptista gazdálkodó volt, a történtek pedig nem vetettek túl jó fényt a helyi református közösségre. Többen bocsánatot kértek, vagy kártérítést fizettek. De a történet nem ért itt véget, ugyanis a lelkészcsaládot másnap reggel az ajtójában egy táska frissen szedett káposzta várta…