Gyűjtés a mártír házaspár emlékére

A Hódmezővásárhely-Ótemplomi Református Egyházközség elnöksége gyűjtést hirdetett meg a kórházalapító, missziós mártír házaspár – Cseszkó Gyula és Hadady Emma Róza – emlékére készített, júniusban felavatott domborműre.

Kotormán László szobrászművész alkotását az ótemplom külső falán helyezték el. A dombormű két, lombkoronájában összeérő – Celebeszen őshonos – fügefát ábrázol a tanítványság és a gyümölcsöző élet szimbólumaként tizenkét érett fügével. A fákon a szigetvilág jellegzetes állatai is feltűnnek. A gyökérzetbe vésett sírfeliraton olvasható a két név a dátumokkal, valamint A jelenések könyvéből vett Ige: „Légy hív mindhalálig, és néked adom az életnek koronáját.” (Jel 2,10, Károli-ford.)

A házaspár történetét a Reformátusok Lapja 2024. október 27-i számában olvashatták – online előfizetőink számára továbbra is elérhető.

A dombormű mintegy tizenkétmillió forintos költségét közadakozásból kívánják fedezni. A cél, hogy a Cseszkó házaspár emléke nemzeti örökségként fennmaradjon, és életáldozatuk által a szeretetből fakadó szolgálat megerősödjék társadalmunkban, közösségeinkben. Életük áldozattá vált, emlékük legyen áldott!

Az adományokat banki átutalással a Hódmezővásárhely-Ótemplomi Református Egyházközség számlaszámára: 11735067-20056821 lehet küldeni, megjegyzésben feltüntetve: „Cseszkó”. Készpénzben az egyházközség pénztárába fizethető be.