... ruha – amint a Károli-fordítás írja; veretes, szemléletes, szép magyar kifejezés, amely nemcsak az elkényeztetést, hanem a hivalkodást és a fennhéjázást is sugallja egyszerre – annyira felbőszítette az idősebb testvéreket, hogy csúful elbántak az álmodóval irigy és halálos gyűlöletükben. Nem ölték meg, csak egy száraz kútba dobták, hogy ott álmodozzon tovább a hatalmáról, amellyel dicsekedett nekik. Aztán mégis inkább eladták idegenbe. Jákób fiai még csaltak is hozzá, becsapták apjukat, ahogy egykor az is tette Izsákkal, az apjával.

A rossz családi minta öröklődik. Nem számoltak azzal, amiről gyakran mi is megfeledkezünk, hogy Istennek terve van vele és velük, ő is cselekszik.

József a nyomorúságban megtanul élni. Nem roskad össze önmagát siratni, nem dramatizálja a helyzetét, nem pusztul bele a munkába. Olyan erős egyéniséggé, becsületes és jellemes férfivá válik, hogy határozottan ellent tud állni a kísértésnek, amikor gazdája felesége naponta zaklatja őt, a csinos fiatalembert, aki elvesztette otthonát, a szülői szeretetet. Máshogy nem tud szabadulni a csábítótól, szó szerint menekülésre fogja a dolgot, elfut előle. Kénytelen elviselni az ártatlanul kapott börtönbüntetést. Ott is dolgozik, mert Isten vele van.

Isten jelenléte maga a vigasztalás, és nem az, amit ad vagy nem ad meg. Nem az emberek és nem a körülmények, hanem a Mindenható az, akitől megfényesedhet a börtön sötétje is. Jelenléte elég arra, hogy ne dobjuk el az életet, ne kezdjük magunkat kábítani, hanem hordozzuk a keresztünket, ahogyan tudjuk.

A bizalom tetőfoka: nem értem ugyan, miért kell szenvednem, de hiszem, hogy van értelme. Mert Isten mindenkinek céllal adja a sorsát. Józsefnek mélyre kellett szállnia, alázatot kellett tanulnia, mielőtt felemelkedik. Mert Isten valóban úgy akarta, hogy a fáraó első embere legyen, az álmokat hűséggel és szorgalommal váltsa valóra Egyiptomban, hogy majd segíthessen a családján is.

Az éhínség idején a testvérei élelemért mennek hozzá, s megtörténik, hogy földig hajolnak előtte. József azonnal felismeri bátyjait, de őrizve inkognitóját először próbára teszi – és többször megleckézteti őket. Talán kémkedni jöttek? Az alaptalan vád fölébreszti bennük az elfojtott, régen eltemetett bűntudatot. Föltámad a rémes-véres múlt és a lelkiismeret-furdalás: „…így beszéltek egymás közt: Bizony, a testvérünkért bűnhődünk most, mert láttuk az ő nyomorúságát, amikor könyörgött nekünk, de nem hallgattunk rá.” (1Móz 42,21)

Most már Isten előtt vizsgálják azt, tisztító, szembesítő folyamat...