Nem segítettünk, hanem megosztottuk azt, amit Istentől kaptunk – fogalmazott egyszer találóan Jan van der Graaf, a holland–magyar református lelkészi és egyházi kapcsolatok talán legfontosabb alakja. E mondat esszenciája mindmáig jellemzi a két ország református közösségei között kialakult szoros együttműködést, amely több évtizedes múltra tekint vissza.

SEGÉLYTŐL A TESTVÉRISÉGIG

A 1980-as évek elején Harkai Ferenc egykori érdligeti lelkipásztor és Jan van der Graaf, a mai Hollandiai Protestáns Egyházon belüli szervezet, a Gereformeerde Bond (szó szerint: református szövetség) főtitkára személyes barátságán alapulva indultak el azok a látogatások, amelyek először a rendszerváltozás előtt, utána pedig még aktívabban építették a hidat a két ország között.

– Van der Graaf nem lelkész volt, hanem mérnökvégzettségű világi vezető, aki a holland református egyházban presbiteri szerepkörben vált meghatározóvá. Az ő és édesapám közös munkája alapozta meg azt a partneri viszonyt, amely nem csupán hivatalos, hanem élő, közösségi és baráti kapcsolatokban is kibontakozott – mondja Harkai Ferenc Csaba, aki 2012 óta a Budapest-Kispest-Központi Református Egyházközséget pásztorolja.

A rendszerváltozás előtt többnyire a segítő szándék mentén alakultak ezek a kapcsolatok: a hollandok különböző humanitárius segélyeket – Bibliákat, ruhákat, alapvető élelmiszereket – juttattak el magyarországi, erdélyi, kárpátaljai református közösségekhez. Ám ez a kapcsolat sosem vált pusztán adományozási viszonnyá. – Ők nem segélyt akartak osztani, hanem testvéri közösséget megélni – fogalmaz Harkai Ferenc Csaba, aki gyermekkora óta belelátott ebbe a különleges kapcsolatrendszerbe.