Mózes felment a Sínai-hegyre, ahol Isten elmondta neki azokat a parancsolatokat, amelyeket majd át kell adnia a népnek. Ezeket nevezzük Tízparancsolatnak, de bibliai szóhasználattal inkább „Tíz Ige”, hiszen ezt olvassuk: „Akkor mondta el Isten mindezeket az igéket.” (2Móz 20,1) Másutt így olvassuk: Isten „felírta a táb- lákra ugyanazt, amit először: a tíz igét.” (5Móz 10,4)

A „Tíz Igét” két helyen olvashatjuk az Ószövetségben: a 2Móz 20-ban és az 5Móz 5-ben.

A negyedik parancsolat tekintetében – amely a nyugalom napjának megtartásáról szól – az indoklásban eltérést mutat a két leírás. A 2Móz 20-ban így olvassuk: „Mert hat nap alatt alkotta meg az Úr az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megpihent. Azért megáldotta az Úr a nyugalom napját, és megszentelte azt.” (2Móz 20,11) Az 5Móz 5-ben azonban ezt találjuk: „Emlékezz arra, hogy szolga voltál Egyiptomban, de erős kézzel és kinyújtott karral kihozott onnan téged Istened, az Úr. Ezért parancsolta meg neked Istened, az Úr, hogy tartsd meg a nyugalom napját.” (5Móz 5,15)

Míg az első esetben a teremtésre, addig a másik esetben az Egyiptomból való szabadulásra hivatkozva parancsolja Isten a nyugalom napjának megtartását. Jézus sokszor vitatkozott a farizeusokkal amiatt, mert sok gyógyítását szombaton vitte végbe, pedig nem tett mást, mint megszabadította őket betegségeikből, ahogyan Isten kiszabadította népét Egyiptomból.

A meggörnyedt asszony gyógyításánál a következőket olvassuk: „Hát Ábrahámnak ezt a leányát, akit tizennyolc éve megkötözött a Sátán, nem kellett-e feloldani ebből a kötelékből szombaton?” (Lk 13,16) Miközben meg- emlékezünk az Úr napjáról, ne feledjük Jézus figyelmeztetését: „A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért...” (Mk 2,27)