„Tud-e Isten beszélni? Szokatlan, meghökkentő kérdés. Talán hirtelenjében nem is tudnék rá válaszolni. Valószínűleg van Isten az égben vagy valami távoli dimenzióban, sem bizonyítani, sem tagadni nem tudom. Na de hogy beszélni tudna? Ráadásul hozzám? Mi köze van neki az én hétköznapjaimhoz?”

Számtalan ehhez hasonló eszmefuttatás kezdődhet el, amikor az ország különböző pontjain megjelennek a bejárati ajtókban, kertkapukban a zöld pólóba bújt, szívélyesen köszönő párosok. Házalás helyett egy rövid evangéliumi írás és egy meghívó átadása után egy-egy kérdéssel hívnak szokatlan beszélgetésre. Mit gondol Istenről? Szokta-e a Bibliát olvasni? Hol található manapság a boldogság? Van, ahol az orrukra csapják az ajtót, de ahol engedik, beszélnek a hitükről, elújságolva: Isten személyes kapcsolatban áll velünk! A páros nem futamodik meg a kérdések, a gúnyos vagy épp kiábrándult megjegyzések elől sem. Nem csupán plakátokon vagy Facebook-eseményeken keresztül, hanem személyesen hívnak el egy pár nappal későbbi előadásra, ahol, mint mondják, gondolatébresztő, lelki dolgokról lesz szó. Belépéshez nem kell VIP-jegy: az egész település hivatalos!

Ők az Evangéliumot Minden Otthonba önkéntesei, akik szabadidejüket és erejüket nem sajnálva a panelrengetegek kongó lépcsőházaitól a legutolsó zsákfaluig is elmennek, hogy engedelmeskedjenek a jézusi parancsnak: tegyetek tanítványokká minden népeket!

MENJÜNK! DE MIÉRT IS?

Jó, persze, mi a keresztyén Istenben hiszünk, de ki vagyok én, hogy megmondjam a szomszédomnak, a családtagomnak vagy egy idegennek, miben kellene hinnie? Hiszen mindenkinek joga van ahhoz, hogy megválassza a saját istenét, nem? Amíg tiszteletben tartjuk egymást, és nem károsítunk meg senkit, miért erőltetnénk rá a másikra a saját meggyőződésünket? Végtére is ami nekem jó, nem biztos, hogy másnak is az lesz...

– Olyan kultúrában élünk, ahol az értékrendi piramis tetejére a kényelem került – fűzi gondolatait a fenti állásponthoz Sztanó Péter, az Evangéliumot Minden Otthonba (EMO) titkára. – Manapság a legtöbben úgy tartják, a véleményünkkel ne traktáljunk másokat. A Szentírást olvasva azonban kiderül, Isten egészen mást mond. Az evangélium hirdetése nem a keresztyénség speciális válfaja, hanem a lényege. Az örömhír megosztása másokkal éppen úgy hozzátartozik a hitünkhöz, mint a bűnbánat vagy az imádság. Hívő emberként meg kell értenünk, az evangélium megtalálásával egyben felelősség is terheli a vállunkat: nem rejthetjük el mások elől, ha megtaláltuk a helyes utat. Tévedés az is, hogy csupán a saját felekezetünkbe tartozókért vagyunk felelősek, kivétel nélkül minden embert közelebb kell hívnunk Krisztushoz – fejti ki a titkár.