Védőnői hivatás mérnöki tanulmányok helyett

Előfizetek

Kettős megítélésű hivatás a védőnői – állítja Kiss Zsófia, akit idén az év kórházi védőnőjének választottak. A hatgyermekes pécsi édesanya a baranyai megyeszékhely szülészeti klinikáján dolgozik védőnőként és laktációs tanácsadóként. A Pécs-Kelet-Mecseki Református Missziói Egyházközség presbiterének elhivatottsága és szolgálatkészsége családjában, gyülekezetében és munkájában egyaránt megmutatkozik.


Hogyan választotta a pályáját?

Építőmérnöknek készültem. Végül nem kezdtem el a műszaki főiskolát, mert közben megismertem a férjemet, és megszületett az első gyermekünk, majd rövid időn belül a második is. Ekkor döntöttem úgy: nem a tervezőasztallal szeretnék foglalkozni, hanem a babákkal. Így lettem védőnő.

Miként nyerte el az Év Kórházi Védőnője címet?

A megyei vezető védőnő terjesztett fel. Soha nem gondoltam, hogy egyszer engem

jelölnek.

Miért tartotta fontosnak a laktációs tanácsadói képzés elvégzését?

Mára ez a végzettség határozza meg a tevékenységemet. Nem tartottam elegendőnek, amit a védőnőképzésben tanultunk erről. Személyes és szakmai indíttatást is éreztem a továbblépésre: mind a hat gyermekemet szoptattam, ennek az egyszerűségét és nagyszerűségét szerettem volna minél több édesanyának átadni.

Kiss Zsófia

Megmutatni, ogy ha átlendülünk a nehézségein, mély kapcsolatot alakíthatunk ki a gyermekünkkel. A munkám jelentős részét kitevő tanácsadás folyamán a gyermekágyas osztályon minden anyukával találkozom, hogy eljusson hozzájuk az összes szükséges tudnivaló a szoptatástámogatásról.

Hogyan fogadják a segítséget az édesanyák a kórházban?

Némelyek elzárkóznak. Előfordult, hogy valaki kezdetben azt állította: ő biztosan nem veszi elő a mellét még kórházi környezetben sem más előtt, de aztán sikerült leküzdeni ezt az akadályt, és amíg a babája a koraszülött-megfigyelésen volt, azon dolgoztunk, hogy legyen anyatej, amikor találkoznak. Végül megköszönte. A kórházon kívül is járok családokhoz laktációs tanácsadást tartani.

Kedves Olvasó!

A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!