Károly megpróbáltatásai gyerekkorára nyúlnak vissza. – A születésem után anyám és apám építkezésbe kezdett Budapesten, ezért három és fél éves koromig a nagymamáméknál nevelkedtem Makón. Ezalatt havonta kétszer-háromszor látogattak meg, így nem alakult ki köztünk szoros kapcsolat, kedves idegenek voltak számomra – tekint vissza az időben. A nagymamájánál boldog gyermekkort kapott, de amikor visszakerült a szüleihez, éles fordulat következett.

– A körülrajongott kishercegből, akinek mindent megengedtek, hirtelen kadéttá váltam, otthon katonai szigor fogadott – folytatja. A szülei a poroszos nevelésben hittek, benne azonban félelmet keltett az erélyesség. Édesapja egyébként korábban az evangélikus teológiára járt, de 1956-ban perbe fogták, és ellehetetlenítették a későbbi tanulmányait. Írói ambíciókat is dédelgetett, de az irodalmi életben sem érvényesülhetett. Mindez megkeserítette, és ez a fiával való kapcsolatára is kihatott.

– Nem volt vidám ember – fogalmaz Károly, aki a leginkább a nagymamája testvéréhez kötődött. Az idős nő a születésétől kezdve kísérte, majd ő is a családhoz költözött Budapestre. – Nyolcéves koromban hunyt el. A halála nagyon megviselt, rám szakadt a magány – idézi fel akkori érzéseit. Károly egyre inkább magába zárkózott, emiatt az iskolában sem sikerült beilleszkednie. – Borzalmasan éreztem magam a bőrömben, akár egy földönkívüli, aki mindenütt idegen. Az egész világot hazugnak láttam, nem találtam benne a helyemet.

Vallásos neveltetése ellenére a hitben sem sikerült kapaszkodóra lelnie. – Eljártunk templomba, bibliaórára, tizenhárom évesen konfirmáltam is, de nem értettem meg a Biblia lényegi üzenetét. Amikor aztán beütött a lázadó kamaszkor, teljesen eltávolodtam Istentől.

AZ ÖCSÉM TIZENEGY ÉVEN ÁT PRÓBÁLT MEGGYŐZNI

Kamaszkorában – mivel komolyabb kérdések foglalkoztatták, mint a társait – még kevésbé találta a helyét. Ez jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy később kipróbálja a drogokat. – Olvastam egy cikket Timothy Leary amerikai pszichológustól, aki nyíltan kiállt a pszichedelikus, tudatmódosító szerek használata mellett. Azzal érvelt, hogy a drogok ajtót nyitnak a valóság mögötti valóságra, ez pedig felkeltette a kíváncsiságomat – idézi fel. A hasonló különcökkel megtalálták egymást, velük próbálta ki először a kábítószert.

– Morfiummal kezdtük, amelyet az orvoslásban alkalmaznak. Az egyik haverom apja ugyanis rákos volt, és otthon morfiuminjekcióval kezelték, abból hozott nekem is. Később egyre inkább eldurvultunk, már a recepthamisítástól sem riadtunk vissza – vallja meg Károly. – Az első használat után nagy békességet éreztem. Egy pillanatig sem gondoltam, hogy megoldódott a problémám, de legalább nem fájt. Közömbössé váltam a saját szenvedésemmel szemben, és ezt újra át akartam élni. Ahogy nőtt a toleranciaszintem, egyre nagyobb adag vált szükségessé, ezzel párhuzamosan egyre kevesebbet adott a drog. Mintegy másfél év alatt kialakult nálam a függőség: már nem a hatása miatt kellett, hanem hogy egyáltalán képes legyek létezni.

Szenvedélybetegségéről senki sem tudott a családból. – Már három éve drogoztam, amikor egyszer rám nyitott az öt évvel fiatalabb öcsém szerhasználat közben. Megkínáltam, majd rövidesen ő is rászokott. Hamar leépült, ezért elkezdett járni a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió alkalmaira, amelyeket Erdős Eszter lelkész tartott. Neki köszönhetően sikerült felépülnie, meg is tért. A gyógyulása után rengeteget beszélt nekem Jézusról, de én előszeretettel forgattam ki a szavait. Ekkor már nem is hittem Isten létezésében, de foglalkoztatott: vitatkoztam róla, vagy talán inkább vele. Az öcsémet ez sem tántorította el: tizenegy éven át próbált meggyőzni. Ez sem neki, sem más embernek nem sikerült, csak jóval később az Úristennek.

ÚGY ÉREZTEM, AZ IZMAIM LESZAKADNAK A CSONTJAIMRÓL

Ügyes kezű fiú lévén érettségi után faipari iskolába ment, ahol szobrásznak tanult, de fél év után otthagyta. Ezután kétkezi munkával, mesteremberek mellett kereste a kenyerét. – A munkaadóim szerettek, mert jól dolgoztam, viszont hamar kiderült a megbízhatatlanságom, ezért általában két-három hónap után mégis elküldtek – számol be az életmódja további következményeiről.

Még nem töltötte be a húszat, amikor megnősült – ebben az is vezérelte, hogy elköltözhessen otthonról. Felesége tudott a szenvedélybetegségéről, amelyet akkoriban még képes volt kordában tartani.

– Eldöntöttük, hogy gyereket vállalunk, ezért egy évre felhagytam a kábítószerrel. Meg is fogant a lányunk, egy héttel később viszont újra anyagoztam – osztja meg. Minél mélyebbre süllyedt a függőségben, annál gyengébbé vált a feleségével a kapcsolata. Öt évvel a lányuk születése után elváltak – ekkorra olyan rossz állapotba került, hogy volt párja megtiltotta neki a lányuk látogatását.

– Csontsoványra fogytam, és már droghasználat után is elvonási tüneteim voltak. Az izmaim mintha le akartak volna szakadni a csontjaimról, izzadtam, miközben a hideg rázott, és mindezt hányás, hasmenés, gyengeség kísérte: alig bírtam vonszolni magam, de egy helyben sem tudtam maradni – sorolja a kínzó tüneteket.

Öccse rendületlenül próbálta Isten felé fordítani. – Szinte már haldokoltam, ő pedig megint Jézusról beszélt.