Földünkön rendszeresen háborúk dúlnak, naponta halnak meg ártatlan emberek, és bár sokan szeretnék, hogy végre béke legyen, az indulatok nem csitulnak. Már a Szentírás elején is láthatjuk, ahogyan egyik testvér gyilkos indulattal a másikra támad és kioltja az életét (vö. 1Móz 4,1–16).

Heti bibliai szakaszaink sorában Ézsaiás könyvét kezdjük olvasni, aki sokat prófétál a Messiás személyéről és annak eljöveteléről, akinek a megjelenése elhozza a békét. Ezt írja Ézsaiás: „Kardjaikból ezért kapákat kovácsolnak, lándzsáikból pedig metszőkéseket; nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul.” (Ézs 2,4)

Különösen érdekes, hogy egy másik történelmi helyzetben Jóel próféta éppen az ézsaiási idézet fordítottját jövendöli: „Kovácsoljatok kapáitokból kardokat, metszőkéseitekből dárdákat! Mondja még a gyáva is: Vitéz vagyok!” (Jóel 4,10) Ézsaiás azonban különös nyomatékkal hangsúlyozza, hogy amikor majd eljön a Messiás, akkor még hadakozást sem tanul a nép. Ezt a próféciát ismétli meg később szó szerint Mikeás próféta is (vö. Mik 4,3).

A békesség helyreállítása – ha emberi szándékok húzódnak mögötte – soha nem lehet tökéletes, mert „gonosz az ember szívének szándéka ifjúságától fogva” (1Móz 8,21). Csak Isten az, aki igazi békességet tud teremteni ember és ember között, népek és nemzetek között, családokban, egyházunkban és ebben a világban. Ő békítette meg önmagával az embert, amikor elküldte Fiát, Jézus Krisztust, hogy a golgotai kereszten bemutassa az egyszeri és tökéletes áldozatot. Ne szűnjünk meg imádkozni a békéért világunkban, nem felejtve Jézus Krisztus szavait: „Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen!” (Jn 14,27)