Madártávlatból a részletekre
„A Szentírás szeretete és ismerete, amelyre egész tudományos pályája épül, mélyen gyökerezik. Kutatóként egyszerre érzékeny a nagy ívű összefüggésekre és a legapróbb részletkérésekre” – emelte ki kollégája és tanítványa, Németh Áron egy laudációban. Kustár Zoltán immár több mint huszonöt éve dolgozik élete első és mindmáig egyetlen munkahelyén, a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen, ahol az Ószövetségi Tanszéket vezeti. Életútja, elvei és céljai egykori tanulmányain, a professzorlét általa megélt és megosztott áldásain, legújabb könyvén, valamint az új fordítású Biblia revideálásában való részvételén keresztül bontakoznak ki.
A lelkészi vagy a tanári hivatást érzi jobban a magáénak?
Édesapám már gyermekkoromban megmutatta, hogy a gyülekezeti lelkészi szolgálat és a tudományos munka összeegyeztethető. Külföldi tanulmányaim alatt is főként könyvekre költöttem az ösztöndíjamat, hogy majd lelkészként én is kutathassak is a parókián. Amikor azonban hazatérésem után meghívást kaptam az egyetemtől, örömmel mondtam igent. A munkám jelentős része teológiai tanárként is lelkészi jellegű. Egyetemi közösségünkben gyülekezetet alkotunk, amelynek aktív tagjai vagyunk.

Mi, oktatók, rendszeresen tartunk istentiszteleteket és bibliaórákat, évfolyamfelelősként pedig mentori és lel kigondozói szerepben kísérjük a hallgatókat. Saját gyülekezetemben alkalmanként szolgálok, rendszeresen vállalok igehirdetést lelkésztársaim felkérésére, rövid írásos igemagyarázataimmal pedig találkozhatnak a Bibliaolvasó Kalauz és a Reformátusok Lapja olvasói.
Az elmúlt három évtizedben a teológuslét után végigjárta az egyetemi ranglétrát a tanársegédségtől a tanszékvezetőségig. Mi tartotta itt, mondhatni egy egész életre?
Már amikor az első alkalommal beléptem az egyetem épületébe, lenyűgözött annak a nagysága, hangulata és szépsége. A nagy múltú Debreceni Református Kollégium, Nyilas Misi, Csokonai és Arany János iskolája a maga négyszögletes alaprajzával, parkosított belső udvarával a hit és a békesség szigetét alkotja a város szívében. Ami azonban itt tartott, az a tanítás öröme. Kiváltság és megtiszteltetés részt vállalni a leendő lelkészek képzésében, és látni, ahogy tanulmányaik alatt megerősödnek a hitükben, és a sok-sok tanulás révén képessé válnak azt szépen kifejezni, de megvédeni is. Ezt már fiatal tanársegédként is átéltem, de még ma is, professzorként, a munkám egyik legszebb részének tekintem.
Felidézné első találkozását a héber nyelvvel?
Édesapám alapozta meg bennem az Ószövetség szeretetét. A hatvanas évek végén politikai okokból nem maradhatott a teológián, ahol tanított. Lelkipásztorként a Nyírségbe került, ahol folytatta a tudományos munkáját. Bátran kiállt az elvei mellett, és emiatt fiatal lelkészek és teológushallgatók sereglettek köré. Tanítványaival és néhány barátjával havonta találkozott: héberül tanulmányozták az Ószövetséget, és közösen magyarázták az olvasott szöveget. Amikor a mi parókiánkon, Kislétán ültek össze, a gyerekszobában nyitottak ki egy asztalt, és ott vették elő a héber Bibliát. Akkor még semmit sem értettem belőle, de mélyen belém ivódott, milyen szép Isten Igéjével foglalkozni eredeti nyelven, tudományos alapossággal és hívő közösségben.
Milyen eltérő tapasztalatokat szerzett hallgatóként Debrecenben és Nyugat-Európában?
Máig nagy tisztelettel emlékezem egykori tanáraimra, akik a szocializmus időszakában, több évtizedes gyülekezeti szolgálat után, korlátozott könyvvásárlási lehetőségek között, a külföldi tanulmányutaktól elzárva is a lehető legmagasabb színvonalon igyekeztek oktatni.
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!