Ézsaiás próféta így szólt Isten szavát hirdetve: „A Sionra egy követ teszek le alapul, szilárd követ, drága sarokkövet alapul. Aki hisz, az nem menekül el!” (Ézs 28,16) Vészterhes és emberileg kilátástalan időkben, amikor az elöljárók sem töltik be küldetésüket, nem óvják, védik, vezetik Isten népét, nem mutatnak helyes utat, sőt hűtlenségeik és bűneik által végzetes veszélybe sodorják az országot, ezt mondja Ézsaiás próféta: „Papok és próféták tántorognak az italtól, megzavarodtak a bortól! Támolyognak az ital miatt, tántorognak, amikor látomásuk van, dülöngélnek erre-arra, amikor ítéletet hoznak.” (Ézs 28,7)

A próféták könyveiben többször előkerül, hogy a királyok, papok, próféták hamissága ráterhelődik az egész népre, mivel nem azt és úgy végzik, mint amivel és ahogyan Isten megbízta őket. Ézsaiás által mégis azt jelenti ki az Úr, hogy olyan megingathatatlan, kimozdíthatatlan erős sarokkövet tesz le a Sionon, a szent hegyen, amely nem dülöngél, amelyre lehet építeni, amelyhez lehet igazodni. A sarokkő tanításának gazdag hagyománya van a Szentírásban. A Zak 10,4 szerint a sarokkő júdai, a Zsolt 118,22–23 alapján éppen a megvetett, félredobott válik sarokkővé, amely képet az Újszövetség Krisztusra alkalmazza (Mt 21,42; ApCsel 4,11–12; 1Pt 2,6–7). Ő a megütközés köve, a megbotránkozás sziklája, „és aki hisz abban, az nem fog megszégyenülni” (Róm 9,33).

Jézus Krisztus a fundamentum, mert „más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, aki Jézus Krisztus” (1Kor 3,11). Isten egyházának írja az apostol: „…ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, akiben az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban, és akiben ti is együtt épültök Isten hajlékává a Lélek által.” (Ef 2,20–22)