Mikor jóra fordította Sion sorsát az Úr, olyanok voltunk, mint az álmodók.” (Zsolt 126,1)

Nem kitörölni szeretném
a gondolataimból
az utolsó pillanatokat, Uram,
az utolsó ölelést, mosolyt,
szavakat.

Ami után már nem volt tovább,
és már nem találtam többé
őt sem,
és már nem találtam többé
magamat.

Míg végül
te meg nem találtál – újra –
engem.
S engedtél szeretetedben
felébrednem.

Amiben van valami álomszerű,
nyugalom, békesség, derű,
még a mélységekben,
még a fájdalmakban is
megtartó bizonyosság,

hogy ha sorsom a kezedbe
tettem,
ebben a sorsfordító kegyelemben
minden a helyére kerül.

Hisz a te kezedben van
mindenek örök sorsa,
egyedül.

Ámen.