A boldogság...

... tanítása című filmben a dalai láma az együttérzésről és a békéről ad tanítást. Nagy bravúr úgy elkészíteni egy másfél órás mozit, hogy nincs cselekménye, dokumentumrészleteket ugyan bejátszanak, de végig egy öreg bölcs beszél. Mégis látványos és érdekes a mondanivalót illusztráló képek és az operatőri felvételek különleges technikájának köszönhetően.

Az üzenet az egyre gyorsuló pörgéssel, stresszel, versengéssel, gyűlölettel és háborúval zaklatott embernek szól. Állandóan mozgásban vagyunk, nem tudunk leállni, elcsöndesedni, miközben mindenki a boldogságra vágyik. A felgyülemlett negatív érzéseinket és főként az indulatainkat nem tudjuk kezelni, eluralkodnak rajtunk, ugyanakkor elmagányosodunk.

Szükségünk van kapcsolatokra. Elsősorban önmagunkkal kell kapcsolatot találni, magunkkal törődni, szeretni, anélkül, hogy önimádóvá válnánk, akkor tudunk a másik emberrel együtt érezni. Nem emlegette és nem ajánlgatta a buddhizmus vallását. Praktikus technikát ajánlott, a légzésünk megfigyelését, lassítását és mélyítését, ez megnyugtatja a szívverést, elcsöndesíti a félelmekkel, haraggal eltelt embert. Ezt a népi bölcsességünk és tapasztalatunk is tanácsolja a konfliktusok ban: vegyél néhány nagy levegőt – szoktuk mondani –, mielőtt visszakiabálnál, sértegetnél, és tovább fokoznád a vihart, veszekedést.

Nem a vallásról szól, hangsúlyozza a bölcs a filmen, de érezhetően benne van a buddhizmus lényege: mi magunk megoldhatjuk az életünket azzal, ha megszelídítjük magunkat, és akkor megtaláljuk elménkben a békét és a boldogságot. Ezt továbbadva másoknak is a békesség szigeteivé válunk a világban, amely egyszer összeér. Azt hirdeti, hogy minden emberben ott van a béke, csak keresni kell, és rá lehet találni.

Jóindulatú bátorítás arra, hogy minden vihar szépen elsimul, ha le tudunk csendesedni magunkban. Sajnos nem hangzott el a filmet követő vallásközi beszélgetésben sem, hogy az indulataink pillanatnyi kezelése nem válaszolja meg életünk súlyos fájdalmát, szenvedését, hiányát és kapcsolataink alapvető konfliktusait. Az erőszakot és a háborút nem oldja meg a stresszkezelő, önmegnyugtató módszer. Megváltó Istenre van szükségünk.

Mi, keresztyének azonban sokszor Istenre hárítanánk mindent, azt is, ami pedig a mi dolgunk. Megfontolandó, hogy rajtunk is áll önmagunk lecsillapítása, ahogyan a zsoltáros figyelmeztet: „Inkább csitítottam, csendesítettem lelkemet, mint anya a gyermekét. Mint a gyermek, olyan most a lelkem.” (Zsolt 131,2) Más zsoltárban is olvasunk hasonlót. Hogyan állunk Isten színe elé?