Amíg az ember nem veszíti el egy közeli hozzátartozóját, nem tudja igazán, mit jelent gyászolni. És ha átment is a gyász különböző fázisain, ott maradnak a kínzó kérdések: vajon hol van ő, akit szerettem? Vajon lát, hall engem? Segíthet rajtam, ha bajban vagyok? Örül, ha örülök? Azt akarja, hogy boldog legyek, tud arról, hogyan élek? Egyáltalán, tovább létezik valahol, valamilyen formában? Annyi mindent hallunk, olvasunk ezzel kapcsolatban! A különböző játékfilmek halál- vagy halottértelmezése nagyban hozzájárul a bennünk kialakult elképzelésekhez, hiedelmekhez.

Keresztyénként is szembesülünk ezekkel a kérdésekkel. Mi is szeretnénk megnyugtató választ kapni szeretteink halál utáni állapota felől. Engem sokáig zavart, hogy a Szentírás olyan keveset beszél a halottak helyzetéről. Aztán megértettem: nekünk elsősorban arra kell koncentrálnunk, hogy itt, a földi életben Krisztusban járjunk, mert akkor „akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk” (Róm 14,8). Mindemellett szüleim elvesztése vegyes érzéseket váltott ki bennem. Édesapám élete utolsó szakaszában templomba járó ember lett, de az egész élete, gondolkodása, viselkedése és szavai alapján nem tudtam a halála után megnyugtató választ adni arra, hol van most. Halála napjának reggelén elmondta édesanyámnak, hogy ő meg fog halni, amit persze édesanyám nem vett komolyan. Pedig megérezte, hogy nemsokára meg kell állnia Isten előtt. Azt pedig, hogy utolsó gondolataiban miként fordult Istenhez, már csak az Úr tudja. Felőle nincs teljes bizonyosságom, hol van, az Úrnál-e vagy máshol, de már nem kínzom magam ezzel a kérdéssel. Rábíztam őt az Úr Jézusra, aki „azért halt meg, és azért kelt életre, hogy mind a holtakon, mind az élőkön uralkodjék” (Róm 14,9).

Édesanyámmal kapcsolatban más a helyzet. Élete utolsó hónapjaiban – de már korábban is – beszélgettünk arról, hogy annak, aki hisz az Úr Jézus Krisztusban, örök élete van. A saját bizonyságtétele és imádságai alapján felőle már bizonyos vagyok, hogy a Teremtőnél van, és rá is igaz: „Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg, mostantól fogva. Bizony, ezt mondja a Lélek, mert megnyugszanak fáradozásaiktól, mert cselekedeteik követik őket.” (Jel 14,13) Az elhunyta utáni első anyák napján, amikor a gyerekekkel felköszöntöttük az anyósomat, egyikük szomorúan azt mondta: apa, neked már nincs édesanyád, akit köszönthetnél. A beállt csendben egyszer csak bevillantak a szavai, az imádságai, az élete és az Isten ígéretei. Meggyőződéssel mondhattam: drágáim, nekem most is van édesanyám, igaz, nem itt, a földön, de az Úrnál bizonyosan, és az a szeretet, amely itt összekötött minket, továbbra is összeköt, mert a szeretet soha el nem múlik.

Ez a gondolat már sokszor megvigasztalt, ha éreztem a hiányát. Az a legjobb tehát, ha elköltözött szeretteinket rábízzuk az élet és halál urára, Jézus Krisztusra, és nem gyártunk magunknak a Biblián kívüli hiedelmeket, elgondolásokat.

Megterhelő szokott lenni az is – különösen ilyentájt –, amikor éveken át hordozzuk, és nem tudunk szabadulni a miértektől. Miért ment el idejekorán, Isten miért nem gyógyította meg, miért nem óvta meg, miért nem fedezték fel hamarabb a betegségét, mit tehettem volna másként, hogy ne így történjen? El lehetne ezt intézni azzal, hogy felesleges önkínzás, már úgysem lehet változtatni semmin. De az emberi léleknek ennél többre van szüksége, és az idő sem tud begyógyítani minden sebet. Akkor hol és miben található a megoldás?

Az idén elhunyt Edith Eva Eger Az ajándék című könyvében ír arról, hogy jó megélni a gyász minden aspektusát: a szomorúságot, a haragot, a tehetetlenséget. A gyógyulás nem azt jelenti, hogy túljutunk rajta, de azt igen, hogy a sebeinkkel is teljesek lehetünk. Ezt a teljességet kaphatjuk meg Jézus Krisztustól, ezért „járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk” (Zsid 4,16). Teljes szívemből hiszem, hogy minden veszteségre, hiányra, fájdalomra egyedül nála található a megoldás.

Áldott, reményteljes emlékezést kívánok mindenkinek!

A szerző a Tatabánya-Bánhidai Református Egyházközség lelkipásztora