E mostani, járvány sújtotta világunkban egyre többször kell szembesülnünk azzal, hogy valami nincs. Nincs olyan választék a boltokban, nem mehet az ember akárhova, nem tehet meg akármit, mert nincs rá módja és lehetősége. A szabad akarat önfényében tetszelgő embernek rá kellett döbbennie arra, hogy vannak idők és alkalmak, amikor kiszolgáltatottá válik, mert beleütközik a „nincs” kijózanító valóságába.

Heti bibliai szakaszaink sorában a samáriai asszony történetét találjuk, ahol szintén előkerül ez a szó: nincs. „Az asszony így válaszolt: Nincs férjem. Jézus erre ezt mondta: Jól mondtad, hogy férjed nincs, mert öt férjed volt, és akivel most élsz, nem férjed” (Jn 4,17–18). Az evangélium negyedik és ötödik fejezetében többször előfordul a „nincs” szó. „Bár maga Jézus tett bizonyságot arról, hogy nincs becsülete a prófétának a saját hazájában.” (Jn 4,44); „Uram, nincs emberem, hogy amint felkavarodik a víz, beemeljen a medencébe: amíg én megyek, más lép be előttem” (Jn 5,7); „Nekem azonban nincs szükségem embertől való bizonyságtételre, hanem azért mondom ezeket, hogy ti üdvözüljetek” (Jn 5,34); „…rólatok viszont tudom, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete” (Jn 5,42).

A „nincs” szó keretet is ad János evangéliumának, hiszen a kánai menyegző történetében ezt olvassuk: „Amikor elfogyott a bor, Jézus anyja így szólt hozzá: Nincs boruk” (Jn 2,3), majd Jézus borrá változtatja a vizet. Az evangélium végén Jézus így szól tanítványaihoz: „Fiaim, nincs valami ennivalótok? Így válaszoltak neki: Nincs” (Jn 21,5), majd parancsára kivetik a hálót, és átélik a csodálatos halfogást. Éppen e két történet mutat rá arra, hogy csak Jézus az, aki az emberileg lehetetlenből, a „nincs”-ből bőséget és megoldást tud adni. Így bízzuk rá magunkat ebben az új esztendőben is!