A böjti idő közepéhez közeledve egyre inkább Jézus szenvedése, halála, feltámadása felé fordulunk. János ezen az úton kíséri a tanítványaitól búcsúzó Urat, valamint minket, akik naponként olvassuk az evangélista tanúvallomását, bizonyságtételét. Viszonylagosan kevés az a történet vagy motívum, amelyet mind a négy evangélista rögzített az utókor számára. Péter tagadásának Jézus általi előrejelzését mindannyian szinte azonosan írták meg: „Bizony, bizony, mondom neked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.” (Jn 13,38; vö. Mt 26,24; Mk 14,30; Lk 22,34)

János különös érzékenységgel és drámaisággal írja le Péter tagadásait, valamint lelki, hitbeli útját. A főpap palotájában az ajtót őrző szolgálólány kérdésére mondja, hogy nem az Úr tanítványai közül való (Jn 18,17), majd a tűznél állva, melegedés közben tagad (Jn 18,25). Harmadszor a főpap szolgájának kérdésére mondja, hogy nem volt együtt a kertben Jézussal (Jn 18,26). „Péter ismét tagadta, és akkor nyomban megszólalt a kakas.” (Jn 18,27) Kétszer mondja Péter, hogy „nem vagyok”, harmadszor pedig az evangélista mondja el, hogy „ismét tagadta”.

Péter tagadásának leírását megelőzi, hogy Jézus elfogatásakor a kertben az őt keresők kérdésére világosan válaszol: „Én vagyok.” (Jn 18,5.8) Ezt az erős isteni szót az evangélista még egyszer megismétli (Jn 18,6). Péter háromszori tagadása félreérthetetlenül Jézus háromszori „én vagyok” kijelentésével áll szemben.

Az evangélium utolsó fejezetében a Feltámadott háromszor kérdezi a Mestert meg- és letagadó Pétert: „Szeretsz-e engem?” (Jn 21,15.16.17) Az Úr szeretettel teli kérdéseire válaszol a szavak súlya alatt roskadozó Péter, és így indul el pásztori szolgálatára, hogy valóban életével és halálával tegyen tanúvallomást élő és feltámadott Uráról.