Hémán születése óta itt élt Jeruzsálemben, de sohasem gondolta volna, hogy ekkora ez a város. Élete tizenkét éve alatt bejárta már minden zegzugát, ismerte a legapróbb sikátorokat, a titkos átjárókat és azokat a helyeket is, ahova egy fiú nyugodtan elbújhat.

Igazság szerint nem nagyon bízott Máriáék keresésében. A felnőttek persze először az alsóvárost kutatták végig. Azt a városrészt, ahol a szegényebbek laktak, és ahol jobbára a zarándokok is megszálltak. Itt állt Hémánék háza is, és a szülei valóban mindenkit ismertek a környéken. Gesem minden házba bekopogott, Táfát minden asszonyt megkérdezett, hogy nem látták-e Jézust.

– Senki sem találkozott vele – siránkozott Mária.

– Már második napja keressük, és nem találtuk meg.

– Nem baj – próbálta nyugtatni a férje –, holnap bejárjuk a felsővárost is.

– De ott az előkelőségek laknak! – mondta elképedve Táfát. – Ott nem kopoghatunk be minden ajtón.

– Nem – válaszolta József –, de az utcákat bejárhatjuk. Hátha megtaláljuk valahol.

– Ugyan – legyintett magában Hémán –, majd épp itt fog gubbasztani, az alsóváros valamelyik házában. Vagy bolyong a felsőváros utcáin. Biztos, hogy valami érdekesebb helyen lesz. Mondjuk a Bethesda tavánál. Az aztán az izgalmas hely! Én biztosan oda mennék – gondolta magában, mert ő bizony sokszor elidőzött a Bethesda tavainak oszlopsoránál. Figyelt ő is, mikor mozdul meg a víz. Mert akkor angyal száll el a víz felett, mindenki tudta Jeruzsálemben. Hémán nagyon szerette volna látni az angyalt, és biztos volt benne, hogy Jésua is csak ott lehet.

Másnap el is indult, de aztán eszébe jutott, hogy azért megnézi még a Siloám tavát is magának. Mert a Siloám vízgyűjtő medencéje közel feküdt hozzájuk, Jésua is ismerhette, hiszen a zarándokok rendszerint itt mosakodtak meg, mielőtt felmentek a templomba áldozatot bemutatni. Jól sejtette, a Siloám tavánál most is ott hancúrozott néhány gyerek. Körbekérdezte őket, de egyikük sem találkozott olyan Jésua-forma fiúval.

Tavasz volt még ugyan, de a nap égetően sütött. Hémán is megmerítkezett a vízben, és ahogyan felbukott a víz alól, ott ragyogott fölötte a templom hatalmas fehér épülete.

– A templom! – kiáltott fel, mert hirtelen biztos volt benne, hogy Jésua nem lehet másutt, csak a templomban. Hiszen Mária nemegyszer beszélt arról, hogy Jésua mennyire szeret a tanházba járni, milyen sokat beszélget a rabbival, és hogy milyen kitartóan tanulmányozza az írásokat.

Hémán egy cseppet sem osztozott Mária lelkesedésén, mert ő bizony nem kedvelte a tanházat. De hát Jésua már ilyen fura fiú volt, nyugodtan lehet a templomban is.

Lélekszakadva szaladt fel a templom lépcsőihez vezető királyi úton. Jól sejtette, Jésua a tanítómesterek körében ült, hallgatta és kérdezte őket. Hémán szíve szerint odafutott volna hozzá, de nem tette. Mert a fiú olyan hatalommal beszélt, hogy mindenki csodálkozva nézett rá. Nemcsak Hémán, hanem a tanítók és az írások tudói is.

De Hémán akkor csodálkozott el igazán, amikor Mária és József is a templomba értek. Amikor szülei meglátták Jésuát, megdöbbentek, hogy a tanítók között ült. Az anyja pedig így szólt hozzá:

– Miért tetted ezt velünk? Három napja kétségbeesetten kerestünk téged.

– Miért kerestetek? – kérdezte Jésua szelíden – Hát nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?

A szülei döbbenten néztek rá, majd Mária szorosan magához ölelte a fiát. Azután megfordultak, és elindultak vissza Názáretbe. Hémán hosszan nézte Jésua távolodó alakját.

– Ki tudja – gondolkodott magában –, lehet, hogy tényleg ő a Messiás. Bárcsak így lenne!