Kertes házban lakunk, annak minden örömével és nehézségével. Éltem már tizedik emeleti panellakásban, régimódi négyemeletes sorházban, modern társasház tetőterében, míg végül a főváros egyik külső kerületébe költöztünk, ahol kora tavasztól késő őszig énekelnek a madarak és zúgnak a fűnyírók, télen pöfékelnek a kémények. Így, lassan már több évtized tapasztalatai alapján, ismerem mindegyik előnyeit és hátrányait.

A közösségi oldalak vissza-visszatérő, néha valóságos kommentháborúkat kirobbantó témája az „aki nem bírja a társasházi életet, költözzön tanyára”, illetve a „ha nem tetszik a disznószag és a kukorékolás, vissza lehet menni a városba” ellentét. Az előbbit sokszor hangoztatják azok, akik szerint rendjén van az éjjeli mosógépzaj a hetedik emeleten, a hangfalakból dübörgő zene vagy a vasárnapi falfúrás. Az utóbbi felszólítás pedig sokszor hangzik el kisebb helységek lokálpatrióta lakosainak szájából, ezzel próbálva tudatosítani a „gyüttmentekben” a közösségben elfoglalt helyüket.