Manapság meglehetősen háttérbe szorult ez a szó: böjt. A naptárak nem jelzik, és ha előfordul is valahol ez a kifejezés, általában az egészséggel, például a diétával kapcsolatos. Vallási vonatkozásban azonban valamikor nagy jelentősége volt. Jézussal kapcsolatban is említi a Szentírás, mint aki maga is böjtölt, azonban látta a böjtölés veszélyeit is. Ez elsősorban a kényszer, az abból fakadó formalitás, és a vele együtt járó lemondás fájdalmas érzéseit tükröző arckifejezés is (Mt 6,16–18).

Azóta a böjt inkább a belső elmélyedésre akar elvezetni, különösképpen is a húsvét előtti hetekben. Az Újszövetségben azonban volt valaki, aki nem kényszerből, nem eltorzult arccal böjtölt.

Kicsoda ez az ember? Zákeus, aki gazdag fővámszedő volt Jerikóban. A megszálló római hatalom ugyanis Palesztinát is bevonta birodalmi úthálózatába, amelynek használatáért fizetni kellett.