A fiatal férfi az egészségügyben dolgozott Kárpátalján. Élte az életét, mint más hétköznapi ember, feleségével és két kislányukkal. Járt templomba is, ha nem is minden vasárnap, de ünnepek alkalmával mindenképpen. Meg volt keresztelve, az úrvacsorával is élt, pedig még nem konfirmált, hiszen ez akkoriban tiltott volt Kárpátalján.

A ’90-es években más fiatal családokkal együtt ők is áttelepültek. Ismerőseik révén jutott el egy férfiaknak rendezett csendeshétre. A hét első napján mindenkinek kiosztottak egy igét. Az övé ez volt: „Akkor ismét látni fogjátok, hogy különbség van az igaz és a bűnös között, az Isten tisztelői és az őt nem tisztelők között.” (Mal 3,18) Ott, akkor, az első napon nem tudott mit kezdeni a kapott igével. Felolvasta úgy, mint mindenki más, de hozzáfűzni semmit nem tudott. Csak annyit tudott, hogy ő még nem Isten szolgája.

Figyelmesen hallgatta a héten elhangzó igemagyarázatokat. A hét közepétől történt valami. Észrevette, hogy az igehirdető róla beszél, névtelenül, de mintha mindent tudott volna róla. Minden szava egyenesen neki szólt. Furcsa félelem fogta el, valaki elárult róla mindent, és most minden napfényre kerül. A szobájába ment, mert egyedül akart lenni. Azóta tudja, hogy nem egyedül, hanem kettesben akart lenni valakivel, aki évek óta várta már ezt a találkozót, csak eddig ő nem akarta. Kettesben akart lenni vele, mert mondanivalója volt számára, de nem tudott zavartalanul őrá figyelni.

A másnapi igehirdetés végén a szobájába érve visszatarthatatlan zokogás tört ki belőle. Térdre rogyott és zokogott. Próbált valami imafélét elmondani, de nem jött ki hang a száján. Hamarosan megszűnt a zokogás, és csak ennyit tudott kimondani: „Köszönöm, Uram!” Azóta tudja, hogy ez volt az első, igazi és a további életét nagyban meghatározó találkozása Jézussal. A hét végére különös nyugalom, nagy belső békesség és megmagyarázhatatlan öröm töltötte el.

Egy év múlva felesége is átadta az életét megváltó Urunknak. Budapestre érkezésük után együtt kerestek gyülekezetet. Lelki otthonra találtak. Isten itt pótolta ki ifjúkori hiányosságukat, és felnőttkonfirmációjuk alkalmából a gyülekezet előtt bizonyságot tettek és fogadalmat Jézus követésére.

Azóta a gyülekezet aktív tagjaiként vesznek részt az alkalmakon, élnek az úrvacsorával. Mint Krisztus megváltott gyermekei igyekeznek az Istentől megszabott földi életüket neki tetsző módon élni. Ebben nagy segítségükre vannak a vasárnapi igehirdetések, a pároskör alkalmai és a házi bibliakörben, testvéri közösségben megbeszélt bibliai tanítások.

A gyülekezet hamarosan presbiterré választotta, a szolgálatban igyekszik – feleségével együtt – hűségesen helytállni. Hálás szívvel vallja: Isten szolgájának lenni jó!