Sóhám kis hajója lassan ért partot. De nem bánta Zéhár, dehogy is bánta, hiszen ez azt jelentette, hogy az apjának jó fogása volt éjszaka. A gyerek meg sem várta, hogy partot érjen, már szaladt is bele a sekély vízbe, hogy lássa, mit fogtak. Jól sejtette, a halászok bokáig gázoltak a halban, amikor a kosarakkal kimerték a csónakból azokat. A partra borították, és a két fiú, Zéhár és Réhi hozzáfogott a halválogatáshoz, Sóhám meg nekiállt hálót tisztogatni a többi halásszal.

A fiúk két nagy halomba rakták a halakat, az egyikbe a jók, a másikba a rosszak gyűltek. A jó halak közül a legtöbb bölcsőhal volt, az a furcsa, kerek hátú, amelyet mindenki ismer a Genezáreti-tó környékén. Egyrészt rengeteg van belőlük, másrészt meg érdekesek is, hiszen az ivadékaikat a szájukban hordozzák a halszülők. Most is, ahogy válogatták a fiúk a halakat, úgy hullottak ki a kicsik a nagyok szájából, mint az ezüstpénz. Bölcsőhalból hetvenkilencet számolt meg Zéhár, különféle márnából huszonhármat, aztán ott voltak még a kis halak is, de nem túl sok, mert azok rajban járnak inkább, a halrajokat meg befogja Malkám a hatalmas vontatóhálóival.

Zéhár látta, hogy Malkám emberei most is ott sürgölődnek a parton. Nekik nem kellett éjszakázniuk, hanem elég volt hajnalban hajóba szállniuk, amikor még nem melegedett fel annyira a víz, hogy a halak lehúzódjanak a tó aljára. Malkám halászai kétkét hajó közé feszítették ki a nagy kerítőhálót, amely hosszabb volt, mint egy fél utca. A kis halak rajokban úsznak, csak úgy feketéllik tőlük a víz. Malkám emberei meg úgy terelték össze őket, mint a pásztor a bárányokat.

Aztán vontatni kezdték a hatalmas, halakkal teli hálót a partra. Ott az asszonyok kosarakba rakták a még csapkodó halakat, a kosarak meg kordéra kerültek, hogy levigyék őket Magdalába, ahol sokan foglalkoztak a halak tartósításával. Persze a vámot ők sem úszták meg, mert a magdalai kapuban ott ült Mattijahu, a vámszedő, aki mindenkit megadóztatott, és persze jóval több adót vetett ki az árura, mint az jogos lett volna. De Malkámnak még így is megérte elvitetni a zsákmányt, hiszen a kapernaumi piacon nem tudott volna annyi kis halat eladni, amennyit naponta kifogott.

Sóhámnak nem érte meg azt a néhány maroknyi kis halat a piacra vinni, inkább felfüstölték vagy besózták az asszonyok odahaza. A bölcsőhalból, márnából került a piacra is, a többit meg visszaengedték a tóba. Pedig a rossz halakat el lehetett volna adni a rómaiaknak, mert azok megeszik a tisztátalan állatokat is.

Meg se nézik, hogy van-e pikkelye a halnak, vagy sem, megeszik a macskahalat, de még azt az undorító nyálkás halat is, amelynek akkora bajusza van, hogy csak úgy lebeg a vízben. Sőt, a rómaiak a kagylókat meg a rákokat is megeszik, azt mondják, hogy a tengeri polipokat is, meg mindenféle más tengeri herkentyűt. Hithű izraelita ilyesmire rá se gondol, úgyhogy ha pikkely nélküli hal vagy kagyló került a hálóba, a fiúk gondolkodás nélkül kidobták. Így is szép volt a fogás, mind az öt halásznak jutott bőven.

Hawa, Zéhár anyja fogta is a kosarat, és indult vele a piacra, hogy eladja vagy elcserélje a halakat valami más portékára. A két fiú meg odaült az apjuk mellé, hogy segítsenek a tisztogatásban, előkészíteni a hálókat a következő éjjeli halászatra.