Ismét egy látomás hoz döntő jelentőségű lépést Pál missziójának és útvonalának alakulásába. Álom volt? Vagy éber állapotban, félálomban tűnődött az apostol? Vagy imádkozás közben kapta ezt a képet és üzenetet? Nevezzük intuíciónak? Pontosan nem tudjuk a működését és szerkezetét annak a jelenségnek, amelyet átélt. De magunk is tapasztaljuk, hogy ha nagyon foglalkoztat egy kérdés, amelyben nem tudunk dönteni, annyira bennünk él, hogy mindenhova elkísér, és mindenben arra keressük a választ. Istent kérdezzük, de nem mindig értjük meg azonnal és világosan, hogy mi az ő akarata. Szeretnénk jelt kapni róla.

Jézus Lelke megállította Pál apostolt az útján, ahova menni akart, oda nem engedte (ApCsel 16,7). Ez az előzmény is elgondolkodtató. A Lélek néha úgy vezet, hogy a legjobbnak tűnő emberi tervek végrehajtását is megakadályozza. Lehet bármilyen tetszetős, az mégis zsákutca. Elfogadjuk-e, amikor Isten nem enged tovább, és azt jelzi, hogy nem ez a dolgunk? A Lélek nem engedte, azaz a körülmények úgy alakultak, hogy lehetetlen volt elindulni. Például nincs közlekedési eszköz, nagy vihar támad, betegség jön közbe és hasonlók. Isten néha látomást ad, hogy attól a földre esünk, megvakulunk a környezetünk látására, de ha már kapcsolatban vagyunk vele és figyelünk, akkor külső vagy belső jelzésekkel üzen. Lehet, hogy álomban. Aki kérdezi, annak válaszol. Csak az nem mindig tetszik nekünk.

„Egy éjjel látomás jelent meg Pálnak: egy makedón férfi állt előtte, és ezekkel a szavakkal kérlelte őt: Jöjj át Makedóniába, légy segítségünkre!” (9) Az eredeti szavak nyomatékosan jelzik, hogy az álombeli alak szinte könyörögve kérte őt, hogy segítsen rajtuk! Ez lehet Isten akarata. Pál megosztotta apostoltársaival azt, amit megértett, és együttesen úgy döntöttek, hogy Isten Makedóniába küldi őket. Máshova nem tudtak elmenni, ide pedig hívták őket. Nem Pál álmodozása, fantáziája indította őket erre az útra, nem kalandvágy vagy mesés nyaralás reménye, hanem az a missziói lendület, amelyet Isten Lelke táplált bennük. Nem is késlekedtek, hanem azonnal igyekeztek felkészülni, hogy indulhassanak, ahogy az Írás fogalmaz: „mert megértettük: oda hívott minket az Isten, hogy hirdessük nekik az evangéliumot.” (10)

Így indult el Európába a keresztyénség egy látomás nyomán, majd alakult a történelme és kiterjedt az egész világra. Ne legyen bennünk az az illúzió, hogy az első keresztyéneknek bezzeg könnyű volt. Sokféle elképzelésük lehetett a jövőről, viták is voltak közöttük - de végül engedtek a látomásnak, Jézus Lelkének.