... megelőzte Pál apostolt Efézusban. Egy művelt, okos, kiváló szónok: Apollós. Ez próbatétel. Az első gyülekezetek élete sem volt feszültségektől mentes – ahogyan a mostaniaké sem az. A tanítók és a próféták különböző ismereti és műveltségi szinten álltak, sőt a kapcsolatuk Jézus Krisztushoz is eltérő lehetett. Apollós alakja föltűnik Efézusban, azután Korinthusban. Helyesen és jól tanított Jézusról.

Nemcsak meggyőző és lelkes igehirdető volt, hanem bizonyítani tudta az ószövetségi írások tanulmányozása alapján, hogy Jézus a Krisztus. Alexandriából származott, amely akkor a tudományos élet központja volt. Tudós volt, aki nemcsak magának tanult, hanem azért, hogy másoknak szolgáljon vele. Nyitott volt a további tanulásra, Jézus megismerésére. Amire addig eljutott, abból arra következtetett, hogy Jézus az Istentől jött szabadító. Lelkesedéssel hirdette ezt a jó hírt.

A legfigyelemreméltóbb benne mégis az, hogy kitűnő szónok létére hitét és ismereteit az egyszerű kézműves házaspár, Akvila és Priscilla nevelgette és erősítette tovább. Tehetsége és műveltsége tehát alázattal párosult. Nem tartotta rangon alulinak, hogy tőlük, nála kevésbé iskolázott emberektől leckét vegyen. Korinthusban már külön rajongótábora is alakult, amelyik vetélkedett Páléval és Kéfáséval (1Kor 1,10). Pál ezeket a csoportokat próbálta később integrálni: „Én ültettem, Apollós öntözött, de Isten adta a növekedést.” (1Kor 3,6)

Az is tanulságos, hogy Akvila és Priscilla mennyi szeretettel és gondoskodással vette körül először Pált – elkísérték egészen Efézusig, azután pedig Apollóst is, aki akkor érkezett oda. „Maguk mellé vették és még alaposabban megmagyarázták neki az Isten útját” (ApCsel 18,26), amelyet ők megértettek. Nem túl kényes beavatkozás ez? Elfogadjuk-e, hogy valaki más többet ért már Isten akaratából, mint mi?

A gyülekezet tagjainak nemcsak az a szerepük, hogy hallgassák a prédikátort, hanem az is, hogy segítséget, szeretetet és imádságot adjanak, és átadják azt, amit megértettek a saját hitük és tapasztalatuk alapján. Finom tapintatot igényel ez az „iskola” lelkésznek és közösségnek egyaránt. Kritika, ítélkezés, nagyképűség és harag helyett befogadást és növekedést.

A Lélek munkája korábban kezdődött Efézusban, mint ahogy Pál megérkezett. Apollóst indította előtte. Soha nem légüres térben kezdődik a szolgálatunk. Nem velünk kezdődik a hitélet a gyülekezetben. Valaki mindig megelőz: Isten, a kezdeményező. „És hogyha néha-néha győzök, / Ő járt, az Isten, járt előttem, / Kivonta kardját, megelőzött.” (Ady Endre: Jön az Isten)