A szinoptikus evangéliumokban olvashatjuk, hogy Jézus megkeresztelésekor, amikor a Lélek mint galamb leszállt rá (vö. Mt 3,16; Mk 1,10; Lk 3,22), hang hallatszott a mennyből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.” (Mk 1,11) Máté és Márk evangéliuma lejegyzi még Jézus megdicsőülése történetét is, ahol a következőket olvashatjuk: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, őt hallgassátok!” (Mt 17,5)

Heti bibliai szakaszaink sorában található a gonosz szőlőmunkások példázata, amelyet Jézus akkor mondott el, miután bevonult Jeruzsálembe és megtisztította a templomot. A farizeusok és írástudók keresték az alkalmat, hogy hol és miben foghatnák meg a Mestert, nem véletlen, hogy leginkább ők e példázat címzettjei.

A választott népet történelme során nagyon sokszor intette és figyelmeztette Isten prófétákon és szolgákon keresztül, akiket legtöbbször megvetettek, nem figyeltek rájuk, sőt az életükre törtek.

A példázat szerint a gazda legvégül azt küldte el, akiről úgy gondolta, hogy meg fogják becsülni, hiszen „volt még egy szeretett fia” (Mk 12,6). Amíg a korábbiakat azért utasították el és ölték meg, mert nem akartak szembesülni vétkeikkel és bűneikkel, addig e szeretett fiút az öröksége miatt adták halálra. Azért az örökségért, amelyet Jézus hozott, az egyszülött és szeretett Fiú, amit ő maga hordozott testében, hiszen ő egyszerre Isten és ember, aki szelídséget, alázatot, megbocsátást hirdetett, kegyetlenség, gőg és haragtartás helyett.

A szőlőtövet (vö. Jn 15,1–8) kidobják a szőlőskertből, mert csak az öröksége kell, de ő maga nem, pedig a kettő elválaszthatatlan egymástól. Ezért írja Pál apostol a következőket: „Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fiának országába.” (Kol 1,13)