A kortárs nyugati keresztyénség útkeresésében az egyik visszatérő kérdés az eszköztelen egyház dilemmája. Az egyház küldetése – „Krisztus orcája előtt járni” – betöltésének egyik meghatározó mintája az, ahogy Jézus elküldi tanítványait „mint bárányokat a farkasok közé” azzal, hogy semmit az útra ne vigyenek, se botot, se erszényt, se kenyeret, se sarut, vagyis ne hagyatkozzanak se külső eszközökre, se a kultúrájuk rutinjaira, sem pedig társadalmi kapcsolatokra. A tanítványoknak semmijük sem volt, „csak” Jézus küldő szava és felhatalmazása, küldetésük végrehajtásának egyetlen eszköze a jelenlétük volt, az, hogy testükkel, szavaikkal, tekintetükkel a küldő hatalom erejének médiumaivá lettek.