Az ötszáz éves reformáció hazai és európai megünneplésének figyelemre méltó vonása volt, hogy római katolikus testvéreink – ugyan nem ünnepelve, de – velünk együtt emlékeztek meg arról az eseményről, amely Európa történelmét máig érezhető módon meghatározza. Ünnepléseinkben általában megköszönjük azt, amit kaptunk, ami a mienk, ami jó a közösségünknek. A történelmi emlékezésekben pedig elsősorban az események jelentőségét, szükségszerű, nem feledhető tanítását tisztázzuk.

Nyilvánvalóan nem ünneplésre méltó esemény az, hogy ugyanazon családon belül élő katolikusok és protestánsok, noha ugyanabban a Krisztusban hisznek, még ma sem tudnak közösen az Úr asztalához járulni. Amint az sem, hogy a nyugati, latin nyelvű keresztyénség ötszáz-egynéhány évvel ezelőtt kettészakadt. Történelmi mentségül felhozható: a középkori katolikus egyház egyáltalán nem alkotott szilárd egységet.