Áldás és hála
– istentiszteleti belső párbeszéd
Már november van. Túl az aratáson, túl a szüretelésen, túl a betakarításon. A köd és a szürke reggelek egyre nagyobb teret nyernek a mindennapokban. A hírek is egyre komorabbak, a nappalok egyre csak rövidülnek. Mégis újabb hét telt el, vasárnap délelőtt van. A templompadban ülök, figyelek. Várakozok. Néhány sorral előttem megpillantok egy énekeskönyvet az egyik gyülekezeti tag kezében.
Gondosan lapozgatja, és az igés könyvjelzőket elhelyezi a megfelelő, soron következő énekekhez. Rend van, a lélek készítése ez is. És elmosolyodom, mert a pillanat kedves gyerekkori emlékképet hív elő bennem, ahogyan egy hideg, apró templomban ülök, várok, és az érzésre is emlékszem, milyen kíváncsisággal és némi csodálattal leskelődtem a hitben és korban előttem járók mozdulataira, imádságaira az istentiszteleteken. Most is megragad a pillanat, felnőtt fejjel.
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!