„Muszáj türelmesnek lenni”
Mennyire ismerik Ózdot? – szegezi nekünk határozottan a kérdést Bakos Zsuzsanna, alig néhány perccel azután, hogy megérkezünk a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) helyi irodájába, és beszélgetni kezdünk. Némileg zavartan habogjuk, hogy most járunk itt először, de azért van fogalmunk a város helyzetéről. – Ha gondolják, elmehetünk egy körútra, tudnék néhány helyet mutatni, csak hogy pontosabban érzékeljék a helyzetet – ajánlja fel mosolyogva az irodavezető, mi pedig elfogadjuk az invitálást.
Manapság valószínűleg kevesen vannak, akiknek egy hétvégi kiruccanást tervezve az elsők között ugrana be Ózd lehetséges célállomásként, sőt, még a sokadik találat sem e város lenne. Habár a település egykor – a 19. század közepétől 150 éven át – jelentős kohászati központ volt, ez mára csupán történelem.
Az ózdi vaskohászat – ahogy a helyiek mondják: a gyár – emlékei azonban máig megmaradtak. Igaz, nem egészen úgy, ahogyan arra az itteniek vágytak volna. Az egykori munkáskolóniák lakhelyei ma egyszerűen csak „telepek”.
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!