Péter apostol olyan időben írt, amely sok mindenben hasonlított a mai korhoz: üldözések, de még inkább a tévtanítások veszélyeztették a gyülekezetet. Ezért figyelmeztet, hogy ne keressenek más alapot, mert az Úr Jézus az egyedüli alap, még ha a környezetük megveti is. „…az a kő, amelyet megvetettek az építők, sarokkővé lett.” (1Pt 2,6)

Ezt az Igét először a zsoltáros fogalmazta meg. Abban az időben nem voltak előregyártott téglák és betonelemek. A nagyobb épületeket kőből építették, az építők még igazi kőművesek, kőfaragók voltak, minden követ megnéztek, megfaragták, elég erős-e, nincs-e repedés benne. Különösen erős és tartós köveket kerestek a sarkokra alulra, ahol két fal terhét kellett hordozni. A zsoltáros felmegy a jeruzsálemi templomba, és ujjongva beszél a templom szépségéről. Abban is az Úr munkáját látja, hogy a sok megvetett, értéktelennek gondolt kő között mégis sikerült alkalmas szegletkövet találni.

„Az a kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő. Az Úrtól lett ez, csodálatos a mi szemünkben.” (Zsolt 118,22–23) Később Jézus ezt az igét önmagára vonatkoztatja, amikor elmondja a gonosz szőlőművesek példázatát, akik megölték a gazda követeit, majd a fiát is (Mt 21,33–45). Jézus ezzel a maga sorsáról beszélt. Őt sem ismerték fel, de a halálból való feltámadása által Isten fiának bizonyíttatott, aki erre rááll, annak a hite alapja, aki beleütközik, annak megbotránkozás.

Szép énekünkben ezt énekeljük: „Az egyháznak a Jézus a fundámentoma.” Karácsonyra is készülve vallhatjuk: „Nyílj meg, szívem, lásd meg jobban, ki fekszik itt, a jászolban! Ez a gyermek bizonyára az Úr Jézus, Isten fia!” Ha életünkben ő a sarokkő, ő az alap, akkor boldog lesz az ünnepünk, és boldogok lesznek mindennapjaink is!