– Igeeeen! Ez az! – kiáltotta volna szíve szerint Jisma, és ha teheti, fel is ugrik a magasba örömében. De nem tehette, mert a szentély előtt nagy tömeg gyűlt össze, hogy részt vegyenek a napi áldozat bemutatásán. Az áldozati bárányt már levágták, vérével meghintették az oltár szarvait. A tömeg persze még várt, mert most következett a sorsolás meg az illatáldozat. De valójában ez már közel sem volt olyan látványos, mint amit az égőáldozati oltárnál végeztek a papok.

A szolgafiú azonban a szertartásnak éppen ezt a pillanatát várta:

„Válaszd Zakariást, Uram, válaszd őt!” – könyörgött magában. És amikor tényleg a gazdájára esett a sorsvetés, majdnem felkiáltott örömében.

A három pap eltűnt a szentélyben, azután kettő visszajött. Csak Zakariás maradt benn, és mindenki tudta, hogy addig ki nem lép onnan, amíg az illatáldozatnak használt tömjén utolsó morzsája el nem parázslik. Addig pedig imádkozik az Úrhoz, hogy bocsássa meg a népe bűneit.

„De hátha most nem… Hátha most magáért imádkozik… Meg a feleségéért… Meg egy gyermekért – gondolkodott Jisma. – Nem sokat… Csak egy kicsit” – kapott észbe, mert eszébe jutott, hogy Zakariásnak most egészen más a dolga.

Türelmetlenül várta, hogy gazdája kijöjjön a szentélyből, és az Úr áldását adja a népre. De hiába várt. Mert az idő egyre telt, és a pap nem jelent meg. Lassan a tömeg is türelmetlenkedni kezdett:

– Mikor jön már? Ilyen sokáig nem füstölöghet a tömjén… – elégedetlenkedett valaki Jisma háta mögött.

– Ugyan – hallott a fiú egy másik hangot –, amióta nyakunkon vannak a rómaiak, azóta a füstölő se a régi. Lehet, hogy meg se tudták gyújtani rendesen…

– Vagy valami más baj lehet – okoskodott egy harmadik –, mert tudjátok, nem bírja mindenki elviselni az Úr jelenlétét.

A tömegben többen bólogattak. Mert több történet is kerengett Izráelben, hogy a bűnös életű papok bizony szörnyethalnak, ha megjelenik nekik az Úr.

– Ugyan már! – kiáltott valaki. – Zakariás nem olyan! Tudja mindenki, hogy milyen szentéletű ember.

– Cöcö, azt mindenki mondhatja – vágott vissza egy másik, és Jisma már előre félt, hogy megint elkezdik a szócséplést, vajon miért nincs Zakariásnak gyereke.

Ám ekkor megjelent a pap fenséges alakja a szentély bejáratánál. A tömeg lélegzet-visszafojtva várta, mit mond. De Zakariás nem szólalt meg, csak a kezével integetett a nép felé.

– Megnémult. Nem tud beszélni – kiáltotta valaki.

– De mi történhetett? – zúgolódtak sokan.

– Látomása volt – súgták egyre többen Jisma körül. – Valamit kijelentett neki az Úr.

De Jisma ebben nem volt annyira biztos. Szívét összeszorította a félelem. Mert mi van, ha Zakariás megfogadta a tanácsát, és tényleg önmagáért imádkozott? És megbüntette Isten… Ezért lett néma… Miatta. Sírni tudott volna, és átkozta magát, hogy miért tanácsolt ilyen ostobaságot a gazdájának.

Csak akkor nyugodott meg, amikor végre személyesen is találkozott Zakariással. Mert az öregember arca boldog és nyugodt volt. A fiú pedig biztos lehetett abban, hogy nem történhetett semmi rossz a szentélyben.