Mi volt a legjelentősebb változás az életében?

Tápiószőlősön nőttem fel, legkorábbi emlékeimben a szerető családom, a barátok, a gyülekezet és Sípos Ete Álmos bácsi istentiszteletei szerepelnek. Alig múltam hatéves, amikor lelkipásztorunk engem is elvitt Szentmártonkátára egy gyerekeknek szóló csendeshétre. Az életem legnagyobb csodáját azon a héten éltem át, mert ott és akkor megismerhettem az Úr Jézust, mint személyes megváltómat. A fiúk szállásán, éppen az ágyamnál A széles út és a keskeny út című, máig közkedvelt kép függött a falon.

Látványa felerősítette gondolataimban a hallott igéket, és egyszer csak döbbeneten megálltam: de hát én is a széles úton vagyok, mint a képen a gyerekek. Úr Jézus szabadíts meg engem, kiáltottam fel magamban.

Gyerekfejjel az igékből megértettem és elhittem, hogy Jézus Krisztus meghalt a bűneimért, nagyon szeret engem, és örök életem lehet. Az általános iskolába már így mentem, és alig vártam az iskolakezdést, hogy mielőbb megtanuljak olvasni, és böngészhessem a Szentírást, amelyet a gyerekhéten kaptam ajándékba. A mai napig használom ezt a Bibliámat. Az is ott volt a szívemben, hogy hadd éljek úgy az iskolában a tanárok és a diáktársaim előtt, hogy kiderüljön, én Jézusé vagyok és szeretem őt. Tudtam, hogy azért nem puskázhatok, mert hogy nézne az ki, hogy tudják, az Úr Jézust követem, és ilyet teszek. A bátyáimmal való kapcsolatom is megváltozott, mert durcás gyerek voltam és rettenetesen tudtam haragudni rájuk, ha olyasvalami történt, ami engem zavart, például ha fociban veszítettem. Jézus megszabadított a gyűlölet indulatától, és megjelent bennem az elhordozó szeretetet, pedig természetem szerint ma is harcos, indulatos lennék. A testvéreim pályaválasztását követően szakmát akartam tanulni magam is, de ezzel párhuzamosan látva Sípos Ete Álmos bácsiék életét, megfogalmazódott bennem, hogy én is pap szeretnék lenni.

A másik óriási változást, már teológusként, egy angliai bibliaiskolai képzés hozta az életemben. Az angol nyelv elsajátítása lehetővé tette számomra, hogy felfedezzem az angolszász teológiai irodalmat, amely megváltoztatta a gondolkodásomat. Gyerekkoromban megismertem a poroszos oktatást, ez adta az alapot, majd az angolszász gondolkodás megtanított az alap használatának szabadságára.

Mire van most leginkább szüksége a közösségének?

Elengedhetetlen, hogy a hívő testvérek, illetve akik még nem járnak hitben, de a gyülekezettel egyre közelebbi kapcsolatba kerülnek, érezzék, hogy jó az Úr Jézus jelenléte a szeretetközösségben. Újra és újra el kell mondanunk ugyanazt az üzenetet, hiszen mindig van új nemzedék a gyülekezetben, és ők az örömhírt most hallhatják. Tehát ugyanolyan frissességgel kell a Szentírás alaptanításairól prédikálni, mint amikor először mondtam el. Mintha én is először érezném át az igei gondolatnak, a tanításnak az örömét, mert tanítani csak az tud, csak az képes, sőt, csak annak szabad, aki előtte az Úrtól kapott valamit, és azt megosztja a tanítás során másokkal. A pasaréti gyülekezetben kiemelt szerepe van a gyerekmissziónak, hiszen a hitet így tudjuk átadni nemzedékről nemzedékre. Nekem Isten a gyerekek közötti szolgálathoz különösen sok ajándékot adott, mivel én magam is gyerekként ismertem meg Jézus Krisztust. A gyerekek által pedig elérjük a szülőket is.

Kikkel szereti tölteni a szabadidejét?

Néha jó csendben lenni, elbújni, olvasni. Teológiai könyveket veszek elő, szinte biztos, hogy angolul, mert ez frissít fel, és azután beépítem az olvasottakat a prédikációimba. Az elvonulás után másokkal együtt is jó kikapcsolódni. Nekem Isten eddig az egyedüllét kegyelmi ajándékát adta, ezért a szabadnapomon hazamegyek az otthoniakhoz, és amíg éltek a szüleim, őket látogattam meg. A foci a kedvencem, egész nap képes vagyok a labda után futni, de ami még ennél is fontosabb, hogy 34 éves koromban megtanultam síelni. Leírhatatlan ajándék. Egy hét síelés fizikailag és szellemileg is megpihentet, de egyedül semmi pénzért nem indulnék el, csak az ifisekkel együtt vágunk bele. Gyönyörű a táj, szuper a közösség, tiszta a levegő, hihetetlen jó érzés csúszni a lejtőn. A szabadidő eltöltése azt jelenti, hogy más formában éljük át ugyanazt, mint a hétköznapokban: az Úrral és az Úrnak dolgozni, az Úrral, az Úrnak pihenni.