Lelkészcsaládba született, belülről látta és élte meg, hogy mit jelent egy gyülekezet vezetőjének lenni. 22 évesen úgy fogalmazott, hogy Isten sorban zárta be a lehetőségek kapuit ön előtt, és csak egy maradt nyitva: a teológia. Milyen kapukat zárt be Isten ön előtt?

Kisgyermekkoromban lelkész szerettem volna lenni, mint édesapám. Van is egy anekdota a családban, hogy a gumiállatkákat sorba raktam a parókia előszobájának mély ablakkeretében, és ott prédikáltam nekik. Kamaszkoromra ez a gyermeki indíttatás eltűnt, már minden akartam lenni, csak lelkész nem. Az ELTE matematika–filozófia szakára jelentkeztem, ahová – utólag azt mondom: hála Istennek! – nem vettek fel. Ekkor egy év szünet következett a tanulmányaimban. Egy negyedévet Észak-Írországban, keresztyén ifjúságivezető-képzőn töltöttem. Hazatérve aktívan bekapcsolódtam az akkor bontakozó egyházi ifjúsági szervezetek életébe. De Isten ezeket az irányokat is sorra zárta előttem, egyetlen nyitott utat láttam magam előtt, a teológiát.

Talán furcsa ezt lelkészként mondani, de úgy mentem a lelkészképzésre, hogy Isten döntött helyettem. Nyilván volt bennem egyházi elköteleződés, sőt, a hitbeli döntés is megszületett bennem Isten mellett, mégsem éreztem igazán jól magam elsőévesen a teológián. Isten döntése már világos volt, de a magam elkötelezett igenjét csak a második évben tettem oda mellé. Amikor ez megtörtént, gyökeres fordulatot vett az életem, a teológia első éve után meg is nősültem.