Uram, ki leli örömét az emberi szenvedésben, ki leli örömét a fegyverek pusztításában, ki leli örömét hazugságok terjesztésében? Ki leli örömét a menekülésben, ki leli örömét az emberhez nem méltó halálban? Ki leli örömét mások szenvedésének alantas felhasználásában, ki leli örömét a háborúban? Senki. Akkor miért nem hagyjuk abba? Miért nem tanulunk a múlt szomorú tapasztalataiból? Mennyi magunk okozta szenvedés van már mögöttünk, de úgy tűnik, semmi értelme nem volt ezeknek a fájdalmaknak, mert nem tanultunk belőlük. És ilyenkor látjuk, ha te nem volnál és nem viselnéd gondját a világnak, akkor mi már rég elpusztítottuk volna magunkat. Urunk, békéért imádkozunk, már nem hisszük naivan, hogy az ember magától megváltozhatna, de azt hisszük, hogy neked van hatalmad megtartani a te világodat és benne az embert! Urunk, hallgasd meg könyörgésünk!

Ámen!