Királyi csacsi

Hosszú volt a nap, sokat kellett gyalogolnia a kis csacsinak az anyja nyomában. De amikor végre hazaértek, és Tóbiás leheveredett a friss szénára, akkor sem tudott elaludni. Mindig csak a királyi szamarakon járt az esze.

– Milyen jó lehetett királyi csacsinak lenni – suttogta az anyjának, hogy a többi állatot fel ne ébressze. – Szerintem márványistállóban laktak, alabástromvödörből ittak, a kantárjukat arannyal és drágakövekkel díszítették!

– No, ezt nem tudom. De valószínű, hogy Dávid királynak még az istállójában is nagy volt a pompa. Abban azonban biztos vagyok, hogy az a csacsi, aki a világ legnagyobb királyát hordozta a hátán, semmiben sem különbözött tőled. Nem lakott márványistállóban, nem ivott alabástromitatóból, nem ugrálták körül a szolgák, mint Dávid király kedves szamarait. Egy egyszerű, hétköznapi csacsi volt, aki éppen ott legelészett az útszélen az édesanyja mellett.

– A világ legnagyobb királya? – csodálkozott Tóbiás.

– Úgy bizony! – bólogatott az anyja. – Jézus Krisztus, aki nem volt más, mint az élő Isten fia. – Akkor ő is biztos királyi palotában élt, mint Dávid király, ugye? – Ugyan, dehogy – legyintett a fülével Tia mama –, köze nem volt a királyi palotákhoz. Még a születése is barlangistállóban történt.

– Ó… Akkor ott biztosan voltak csacsik is, ugye? – lelkesedett Tóbiás.

– Biztosan. Kellett hogy legyenek, bár szamarakról itt nem ír a Biblia. De azt tudjuk, hogy a zsidók régóta várták a Messiás eljövetelét. Sok prófécia is szólt róla. És volt köztük olyan is, ami rólunk szólt. Rólunk, szamarakról. Mert Zakariás próféta szerint Izráel királya igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán.

– Szamárcsikó! Szamárcsikó! – ugrándozott Tóbiás. – Akár én is lehettem volna!

– Bizony! – nevetett az anyja. – Nem lehetett sokkal idősebb nálad az a csacsi, akinek a hátán Jézus bevonult Jeruzsálembe. Ott legelészett az anyja mellett, soha senki sem ült még a hátán. Jézus elküldte a tanítványait, hogy hozzák el neki. A gazda nem értette a helyzetet. Miért akarják elvinni az ő szamárcsikóját? De a tanítványok megmondták neki, hogy az Úrnak van szüksége rá, és a gazda azonnal odaadta a szamarát.

– De miért? – csodálkozott Tóbiás.

– Nem tudjuk, erről nem ír a Biblia – válaszolta az anyukája. – Valószínűleg hallott már Jézusról. Talán ő is hitt benne. De az biztos, hogy ez a gazda is nagyon várta a Messiást, mint minden más zsidó. És az is valószínű, hogy ismerte Zakariás jóslatát. A lényeg az, hogy odaadta a tanítványoknak a kis szamarat. Gondold el, hogy meg lehetett lepődve a csacsi! Hát még, amikor beértek a városba! Mert az emberek királyként köszöntötték Jézust. Levették a felsőruhájukat, hogy azon léptessen végig a királyi szamárral. A pálmafákról ágakat törtek le, azzal integettek. Hangosan kiáltoztak és örvendeztek. Áldott a király, aki az Úr nevében jön! Aki szamárháton vonul be Jeruzsálembe.