Lónyay Menyhért (1822–1884) élete egybeesik azzal a szakasszal, amelyet a közvélemény méltán tart politikai, gazdasági és kulturális téren is nemzeti történelmünk kiemelkedő egyik időszakának. Élete a magyarországi „polgárisodás”-kor kihívásainak tanulsága is egyben. A „polgári” jelző ebben az értelemben nem a társadalmi réteggel kötődött össze, hanem alapvetően azt jelentette, hogy a nyugat-európai civilizatórikus vívmányokat úgy kell átvenni és a magyar viszonyokra alkalmazni, hogy közben a nemzeti sajátosságok el ne vesszenek, sőt erősödjenek.

A felvilágosult abszolutista modernizációtól kezdve támadt igény a hivalkodástól inkább ment, munkaszeretőbb, kötelességtudóbb és precízebb hivatalnokréteg iránt, amelynek a jozefinista tolerancia révén hivatalképessé tett református köznemesség meg tudott felelni.