... a jelenben! Mert kétszer vétünk az idő ellen: először idejekorán akarunk valamit megtenni vagy átélni, és siettetjük az időt, sürgetjük a folyamatokat türelmetlenül, hogy lássuk minél előbb a munkánk és erőfeszítéseink eredményét. Sokszor nem tudjuk kivárni a megfelelő alkalmat. A másik bajunk viszont, hogy túl későn ébredünk fel. Lett volna lehetőségünk valamire, de nem tettük meg. Elkéstünk. Elmúlt az alkalom, nem pótolhatjuk már a halogatott beszélgetést, találkozást.

Életünk első fele, nagyjából negyven év arról szól, hogy tanulunk, beilleszkedünk a családba, közösségbe, társadalomba, a szabályok és törvények szerint, közben lázadunk is. Keressük a saját hangunkat, hivatásunkat, foglalkozásunkat, keressük a társunkat, hogy önálló családot alapítsunk. Teljesítményeket, sikereket anyagi javakat, az élet kellékeit próbáljuk összegyűjtögetni, így válunk felnőtté. Az életidőnk második felében pedig valami másnak kell történnie. Más életfeladatot kell betölteni.

Thomas Merton amerikai szerzetes írja, hogy egész életünket eltölthetjük azzal, hogy felfelé igyekszünk a siker létráján. Ám könnyen lehet, hogy amikor felérünk a tetejére, ráébredünk, hogy a létra rossz falhoz volt támasztva. Talán sokan átélték már ezt a keserű felébredést és a végzetes tévedést, hogy igyekeztek, küzdöttek, dolgoztak, de semmi nem úgy történt, ahogy elképzelték. Fölfelé törekedtek, de nem az következett, amire vágytak. A létra talán nem is a megfelelő helyre volt támasztva. Beérték azzal, hogy az anyagiakat gyűjtötték, az élet egyébként szükséges eszközeit tették meg életcéllá, és elégedetlenek maradtak. Talán nem is keresték azt a mást, a minőségi életet, csak a túlélésre koncentráltak. Fel kellene ébrednünk annak tudatára, mi végre vagyunk a világon, mert azután kezdődik az igazi élet.

Ábrahám idős volt már, amikor Isten megszólította és elhívta a jól felépített életteréből, környezetéből, hogy az ígéret földjére vezesse. Ezen a történeten alapszik az üdvtörténetünk. Ő engedelmeskedett Isten hívásának, és akkor kezdődött el az igazi élete. Ráébredt arra, mi a dolga a világon, átadta magát és családját Istennek, és ráhagyatkozott, hogy vezesse. Isten megáldotta, hogy áldás legyen mások számára. Ilyen belső útra vezet minket is. Nem kifelé a térben, hanem befelé, lelki zarándokúton. Mert nem csak az vagyok, amire eljutottam: teljesítmény, kincs, vagyon. Isten azt mutatja, kivé lehetek. Éljünk a jelenben, arccal a jövő felé hittel és reménységgel, és figyeljünk az alkalomra. Még van idő, nem késő.