Az elmúlt hónapok során a Hit-Vallás rovat előző részei érintették a keresztyén teológia értelmének kérdését, majd szó esett Isten kétféle kijelentéséről, a Biblia ihletettségéről, tekintélyéről és tévedhetetlenségéről, végül a Szentháromság Istenről és az ő tulajdonságairól. A mostani részben pedig a Szentírás első oldalára lapozva a teremtés kérdését igyekszünk körüljárni.
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!
A keresztyén teológia végső távlata tehát nem kevesebb, mint Isten megpillantása és a vele szemtől szemben élt tökéletes élet egy hibátlan világban (1Jn 3,2). Vagyis a keresztyén reménységet a történelmen túli, eszkatológiai távlat jellemzi – olvasható Hit-Élet rovatunk hitvalló írásában.
„…az embernek két, méghozzá különböző lényege van egy személyben: a halhatatlan lélek, mely a testtől elválva nem alszik el, nem vész el, illetve a halandó test, mely azonban az utolsó ítéletkor feltámasztatik a halottak közül, hogy azután az egész ember örökre vagy az életben, vagy a halálban maradjon.”
Amikor a Szentírás elénk tárja a jövőt, annak elsődleges célja a jelenben való változás elősegítése. Jézus visszajövetele és az utolsó ítélet némelyekben félelmet kelt, de ha erre van szükség ahhoz, hogy valaki komolyan vegye a bűnt és annak átkát, a megváltást és annak áldását, akkor ez így rendben van.
A Szentírás tanúsága szerint a hívők haláluk pillanatában belépnek a mennyei dicsőség és boldogság állapotába, amely tudatos, Krisztussal való lét. A hitetlenekre azonban Isten jelenlétéből kirekesztve tudatos szenvedés vár. E létminőségek a feltámadás után is folytatódnak.