A szúnyogok fővezére

Sziszi meghúzta magát egy nádlevél alatt, és feszülten figyelte, miről beszélgetnek a békák. Mindenképpen szeretett volna többet megtudni arról a csodás folyóról, amelynek a vize vérré vált. Mert az lenne csak a jó, egy ilyen folyó partján lakni. Nem leselkedne több veszély a szúnyogokra, és szaporodhatnának, sokasodhatnának bőven. Már el is képzelte magát, ahogyan egész szúnyoghadakat vezet arra a földre, ahol víz helyett vért találnak a folyóban. Mert ha elmondja a szúnyogok népének ezt a csodás hírt, biztos azonnal megválasztják vezérnek. Sőt! Fővezérnek. Csak mondjuk azt nem tudta, merre is induljon el a népével, ha már ő lesz a fővezér.

A nádlevelek biztonságából hallgatta ki, hogy mit beszélget a két varangy. Az idősebb lehetett a nagyokos, mert rendre ő beszélt:

– …aztán jöttek a szúnyogok, a böglyök, a sáskák és még egy csomó súlyos csapás, míg végül a zsidók elhagyhatták Egyiptomot, és elindulhattak Kánaán földjére – mondta a béka, és Sziszi majdnem hangosan felzümmögött örömében. De gyorsan elhallgatott, mert ha a békák észreveszik, azonnal vége a fővezérségnek. Meg az életének is. És akkor ki vezeti a szúnyogok népét Egyiptomba, ahol ez a csodás folyó folyik? Mert akkor biztos, hogy oda kell költözni, de gyorsan, mielőtt lecsap rájuk egy béka ragadós nyelve vagy egy légycsapó. Csak az a baj, hogy Sziszinek fogalma sem volt, merre lehet Egyiptom.

Mire hazaért, már esteledett. A testvérei éppen a vacsorára szánt virág­ és levélnedveket szívogatták. Az apukájuk lágyan zümmögve, lassú szárnycsapásokkal körözött felettük.

– Anya hol van? – kérdezte Sziszi, amikor megérkezett.

– Elment a barátnőivel egy kis embervadászatra. Zümilda nénéd azt mondja, hogy feljebb a parton tábort vert egy népes kirándulócsapat. Hátha meg tudnának csípni belőlük egyet­kettőt. Mert ugye hamarosan itt lesz az ideje, hogy új testvéreitek szülessenek.

– És te nem is aggódsz? Nem félted a mamát? – háborodott fel Sziszi. – Ott fog körözni egész éjszaka azoknak a veszélyes embereknek a feje körül. Egy mozdulat, és lecsaphatják!

– Igen, tudom – válaszolta szúnyogpapa szomorúan. – De mi mást tehetnénk?

– Hát elrepülhetnénk arra a földre, ahol a folyóban vérré vált a víz! Ott nem lenne többé veszély. Elmehetnénk… Izé… Abba a fura nevű országba.

– Egyiptomra gondolsz? – kérdezte a papája. Sziszi lelkesen bólogatott.

– Igen, oda! Ott nyugodtan élhetnénk!

Szúnyogpapa bátorítólag simogatta meg a kisfia szárnyait.

– Örülök, hogy ennyire szíveden viseled a nemzetségünk sorsát, mégsem mehetünk el Egyiptomba.

– De miért?

– Egyrészt nagyon messze van. Másrészt a Nílusban, mert ez annak a hatalmas folyamnak a neve, most ugyanolyan víz folyik, mint ami itt van, a tóban.

– Akkor… Akkor a békák hazudtak?

– Nem, kisfiam. Dehogyis! De most gyere, vacsorázz velünk, utána mindent elmesélek.