Ha majd egyszer itt kell hagyni ezt a világot, és elindulni azon az úton, amelyen még sosem jártunk mi, élők, egyetlen reménységünk, bizodalmunk, erőforrásunk te leszel, Úr Jézus! Te jártál azon az úton, végigmentél azon egészen, de nem emiatt reménykedünk majd akkor is benned. Hanem azért, mert te visszajöttél onnan, és újra láthattak azok, akik szerettek téged! Nélküled csak búcsút venni tudunk a nagy út előtt egymástól, de veled „viszontlátásra” változik a köszönésünk! Megmérhetetlen békesség van ebben, Urunk! Kisimul bennünk és körülöttünk a világ! Szeretteink és saját elmenetelünkkor nem a véges, porszem létünkre, a fájdalmas helyrehozhatatlanságra kell gondolnunk, hanem felmagasztaltatott állapotunkra, hiszen azt mondtad, ahol én vagyok, ti is ott lesztek! Veled éltünk, hozzád megyünk, veled leszünk, így teljesedik ki az emberi élet. Köszönjük, hogy mindez feltámadásod által lett valósággá számunkra!

Ámen!