Jézus sok embert gyógyított meg földi működése során, ezt számos történet tanúsítja számunkra az Újszövetségben. Érdekes megfigyelnünk, hogy voltak olyan gyógyítások, amelyek során Krisztus a meggyógyítotthoz felszólító módban szólt: „Menj el, mosakodj meg!” (Jn 9,7); „Nyílj meg!” (Mk 7,34); „Tisztulj meg!” (Lk 5,13). Mindez arra mutat rá, hogy Isten Fia olyan hatalommal és erővel rendelkezik, amely mindenek felett álló, hiszen parancsol a „szeleknek és a víznek” (vö. Lk 8,25), hiszen Úr mindannyiunk élete fölött is. Így lett a leprásból tiszta (vö. Mt 3,8), a meggörnyedtből felegyenesedett (vö. Lk 13,10–17), a bénából ép (vö. Mk 2,1–12), a megszállottból megszabadított (vö. Mt 9,32–34), a halottból élő (vö. Mk 5,35–43).

Heti bibliai szakaszaink között egy gyógyítási történetet olvashatunk, amelyben Jézus azt mondta a betegnek: „Kelj fel, vedd az ágyadat, és menj haza!” (Mk 2,11) A „kelj fel” kifejezés olvasható a legtöbbször, amikor az Emberfia meggyógyított valakit. Ezzel is beteljesítve azt a küldetést, amelyet a názáreti zsinagógában olvasott fel Ézsaiás tekercséből: „…szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadon bocsátást a megkötözötteknek” (Ézs 61,1).

A betegségtől megkötözött, megbénított foglyoknak szabadulást adott, hogy Isten dicsősége még inkább nyilvánvalóvá legyen. A legnagyobb és leghatalmasabb szabadulást azonban nagypénteken, a golgotai kereszten szerezte számunkra Jézus Krisztus, amikor a bűn hatalmát megtörte, majd pedig harmadnapra feltámadva legyőzte az ember legnagyobb ellenségét, a halált. Ő ma is gyógyít, ma is keres bennünket, ma is szabadulást akar adni, és az Atya jobbján ülve közbenjár érettünk. Fogadjuk meg az apostol intését: „Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus.” (Ef 5,14)